Erica: A parkett angyalai

ĺratlan szabály a mai, felgyorsult zenei életben, hogy korunk sztárjainak legalább kétévente új lemezzel kell előrukkolniuk, máskülönben a feledés homályába merülnek. A legendás előadóknak viszont – akik évtizedek óta az élvonalban vannak – elég, ha három-, négyévenként kiadnak egy új albumot.

ĺratlan szabály a mai, felgyorsult zenei életben, hogy korunk sztárjainak legalább kétévente új lemezzel kell előrukkolniuk, máskülönben a feledés homályába merülnek. A legendás előadóknak viszont – akik évtizedek óta az élvonalban vannak – elég, ha három-, négyévenként kiadnak egy új albumot.

Zoltán Erika közel ötéves szünetet engedélyezett magának. 1997-ben megszülte kislányát, és szeretett volna legalább két évre visszavonulni. A divathullám azonban közbeszólt, kitört a Modern Talking-láz. Elkészítette saját slágereinek átdolgozását, amely hatalmas siker volt, a következő stúdióalbumot viszont – elmondása szerint – már nem akarta, a kiadója ragaszkodott hozzá. Végül beadta a derekát. A szívem a főnyeremény című korong 1999 legvégén, néhány héttel karácsony előtt jelent meg, és a dömpingben elsikkadt. Ezután Erica úgy döntött, visszavonul, kizárólag tánciskolájának ügyeit intézte, és minden szabadidejét a gyermekével töltötte. Nem tervezett ilyen hosszú szünetet, de úgy érezte, közben a zenei élet kaotikus lett, ezért inkább várt a visszatéréssel, nem akart belesülylyedni a mocsárba.

A dalokat hallgatva Erica visszatérését Cher 1998-as, sokadik virágzásához hasonlítanám, amikor az örökifjú énekesnő az I Believe című dallal bebizonyította, tud még meglepetést okozni. Erica akár a magyar Cher is lehetne, hiszen ő is teljesen megújult. Igényes, a mai zenei trendekre is építő lemezzel tért vissza, amely mégsem hasonlítható össze korábbi munkáival. Azok magas hangra íródtak, a mostani anyagon pedig mély, búgóhangja köszön vissza. A parkett angyalai egyben készülő musicaljének címe is. A lemezen hallható dalok közül öt biztosan felcsendül benne. A forgatókönyve több mint két éve elkészült, és egy harmincperces kivonatot már előadtak belőle. Az alaptörténet Spáh Dávid tollából született. Most az egészet színpadra állítják.

A kérdés csupán az, hogy a hosszú szünet nem bosszulja-e meg magát. Vajon megmaradtak-e Erica régi rajongói, és tud-e újakat maga mellé állítani? Az idő majd választ ad a kérdésekre. Az album kiemelkedik az átlagból, szomorú volnék, ha követné az előző példáját, és elsikkadna. (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?