Érdekes koncertek lesznek márciusban Pozsonyban

Pozsony |

<p>Pozsony piaci szempontból még mindig apró pont az európai koncerttérképen, de néhány világsztár menedzsmentje már hajlandó kockáztatni, illetve felfedezték ezt a megállót a Prága&ndash;Bécs&ndash; Budapest tengelyen.</p>

Bécs közelsége persze továbbra sem tesz jót Pozsonynak, a legtöbb nagy név inkább az osztrák fővárost választja, arra számítva, hogy a nyugat-szlovákiai rajongók nem restek autóba ülni miattuk. De azért van miből válogatni márciusban.

Macy Gray (március 8.)

A neosoul első dívájából talán azért nem lehetett új Tina Turner, mert koncertjein olyan összekötőszövegeket mond a számok között, amelyek csak 18-as karikával mehetnének adásba a tévében. Ő dönti el, mit vesz fel, ráadásul a dalait is maga írja, és a produceri munkálatokat sem engedi át másnak. Szóval Macy Gray túlságosan öntörvényű énekesnő az amerikai mainstream számára, ezért a 2000-es évek közepére a Music Television napi rotációjából is kikoptak a klipjei, ami akkoriban egyenlő volt az élve eltemetéssel. Az érdes, mocskosan szexis hang azonban ma is a régi, és Macy rendszeresen jelentkezik új albumokkal, amelyeken azért akadnak a Grammy-díjas megaslágerhez (I Try) hasonlítható színvonalú dalok.

The Klezmatics (március 14.)

A New York-i Klezmatics még mindig a világ legjobb klezmer-zenekarának számít, pedig az elmúlt 30 évben olyannyira kitágították a hagyományos zsidó muzsika határait, hogy világzenei rendezvényekre és rockfesztiválokra egyaránt hívják őket. Balkáni ritmusok, latin és arab elemek, jazz és punk keveredik a klezmerrel, és az eredmény egyszerre spirituális, provokatív, elgondolkodtató és táncoltató. A kelet-európai zsidó hagyomány és szellemiség ápolása mellett szövegeikben olyan fontos témákhoz nyúlnak, mint az emberi jogok és a fundamentalizmus elleni harc. A Klezmatics jelentőségét mutatja, hogy Wonder Wheel című 2006-os lemezük Grammy-díjat kapott – tulajdonképpen ez az egyetlen klezmer alapú album, amely magáénak tudhatja ezt a rangos elismerést. A nagy áttörést egyébként a Jews with Horns hozta nekik 1995-ben. Jártak már a Pohoda fesztiválon, adtak ingyenes koncertet a pozsonyi vár alatt, március 14-én 19 órától pedig a Régi vásárcsarnokban lépnek fel, jubileumi világturnéjuk egyik állomásaként. A zenekar motorja még mindig Frank London trombitás, az eredeti tagok közül láthatjuk az elképesztő hangú Lorin Sklamberget és David Krakauer klarinétost, de Lisa Gutkin hegedűjátéka is régóta meghatározza a csapat hangzását.

Scott Bradlee´s Post-modern Jukebox (március 18.)

Egy buli azoknak, akik a húszas-harmincas évek stílusában szeretnék meghallgatni napjaink popslágereit. A most 35 éves amerikai jazz-zongorista, Scott Bradlee, akinek korábban is volt már néhány fura zenei kísérlete, remek érzékkel fejlesztette tovább a Nouvelle Vague régi ötletét. Swing és doo-wop hangszerelésben követik egymást Lady Gaga-, Katy Perry-, Radiohead-, Justin Bieber-, White Stripes-átdolgozások, a látványvilág is rendkívül profi, úgyhogy egyfajta posztmodern időutazáson vehet részt, aki fogékony a furcsaságokra. A zenekar mára több százmilliós YouTube-megtekintéssel büszkélkedhet, és évek óta szinte megállás nélkül turnézik. Nálunk tavaly játszottak először, és nyilván nem idén jönnek utoljára. A koncert helyszíne a Refinery Gallery.

Dire Straits Experience (március 30.)

Reméljük, hogy aki kifizet 40 eurót egy jegyért, az előtte tájékozódik, és nem abban a hiszemben lép március 30-án az AEGON Arénába, hogy Mark Knopflert is látni fogja a színpadon. A Dire Straits Experience egy tribute zenekar, hiába reklámozzák két eredeti tag köré szervezett produkcióként. A Dire Straits-hez talán a dobosnak van a legtöbb köze, aki annak idején részt vett Mark Knopflerékkal az 1991–92-es On Every Street világturnén. A szaxofonos Chris White, bár játéka meghatározó a későbbi lemezeken – nem volt tagja az alapfelállásnak, amely a 80-as évek elején felkavarta a brit rock állóvizét. A frontemberként tevékenykedő, Knopfler utánozhatatlan gitárstílusát és énekhangját utánzó Terence Reis pedig már a zenekar húsz évvel ezelőtti feloszlása után csatlakozott a The Straits néven próbálkozó három muzsikushoz. Mark Knopfler egyébként kétszer is járt Pozsonyban szólóprojektjével, legutóbb 2013-ban.

Smokie (március 30.)

Ugyancsak a negyvenes-ötvenes korosztály, vagy akár ennél is szebb korúak érdeklődésére számíthat elsősorban a brit Smokie, a fülbemászás bajnoka a Hant Arénában. A Dire Straits Experience koncertjével azonos dátum feltehetően keveseknek okoz dilemmát, a két zenekar ugyanis már fénykorában is más-más közönséget célzott meg. A Smokie-t annak idején a gitárcentrikus hangszerelés és Chris Norman jellegzetes, rekedtes hangja emelte ki az átlagból, a világsikert azonban néhány dallamos slágernek köszönhették. Chris Norman már harminc éve kilépett a csapatból, a helyére castingolt Alan Barton pedig tíz évvel később buszbaleset áldozata lett, úgyhogy 1995-ben Mike Craft vette át a frontemberi teendőket. Az eredeti formációból már csak Terry Uttley basszusgitáros tagja a mostani felállásnak, ő 1983-ban járt először fővárosunkban, amikor az abszolút sztárcsapatnak számító Smokie a Pozsonyi Líra fesztiválon lépett fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?