Elveszítheti hallását az AC/DC énekese, leállították a turnét

New York |

<p>Leállította amerikai koncertkörútját az AC/DC, mert orvosai arra figyelmeztették Brian Johnsont, a zenekar énekesét, hogy elveszítheti a hallását, ha újra színpadra lép - közölte hétfőn az ausztrál zenekar.</p>

A turné fennmaradó tíz koncertjét későbbi időpontra halasztották, ekkor valószínűleg vendégénekessel lép fel a fülsiketítő hangerejű előadásairól ismert metálbanda.

Azt egyelőre nem tudni, hogy megtartják-e a Rock or Bust koncertkörút európai fellépéseit.

A Highway to Hell című számmal világhírűvé vált együttes énekese és szövegírója, Bon Scott 1980-ban meghalt, az ő helyébe lépett Johnson.

Az AC/DC 1973 óta több mint 200 millió lemezt adott el. Hatéves szünet után 2014-ben jelent meg új albumuk, a Rock or Bust.

Ez az első lemez, amelyen Malcolm Young gitáros, a banda egyik alapítója nem szerepel, ő ugyanebben az évben egészségi okokra hivatkozva bejelentette visszavonulását.

Testvére, a jellegzetes iskolai egyenruhában színpadra lépő Angus továbbra is aktív tagja a zenekarnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?