Eltussolt szexuális zaklatások

Büszkén ünnepli harminc évvel ezelőtt bemutatott, Oscar-díjjal kitüntetett Esőemberét Barry Levinson, de ugyanilyen elégedettséggel tölti el a Bugsy és a Jó reggelt, Vietnám! elévülhetetlen sikere is, miközben az HBO csatornáin friss rendezésével, az Al Pacino főszereplésével készült, valós történet alapján született Paternóval került ismét a figyelem középpontjába.

Rendezett már szexualitással erősen átitatott történetet korábban is. 1994-ben forgatott thrillere, a Zaklatás főhőse a jóképű Tom Sanders, aki nagyot léphetne előre cége ranglétráján, ha nem jelenne meg a színen egykori szeretője, aki egyik napról a másikra az új főnöke lesz. A démonian vonzó nő megpróbálja elcsábítani őt, de mivel a férfi nem hajlandó teljesíteni a kérését, szexuális zaklatás vádjával panaszt tesz ellene.

A Monica Lewinsky-féle botrány évében, 1997-ben készült politikai vígjátéka, az Amikor a farok csóválja is hatalmas vihart kavart a mozikban. Akárcsak a valóságban Bill Clinton, Levinson filmjében is szexbotrányba keveredik az Egyesült Államok elnöke, ráadásul tizenegy nappal az újraválasztása előtt. Mindenre kész, a média világát igencsak jól ismerő tanácsadója, hogy csökkentse a szexbotrány hírértékét, még nagyobb botrányt kavar – egy kitalált háborúval.

Levinson most is kényes témát választott: az Egyesült Államok egyik legnagyobb molesztálási botrányát dolgozta fel, amelynek több érintettje van. Maga a bűnös, Jerry Sandusky és főnöke, Joe Paterno, az amerikai egyetemi focicsapat sokak által tisztelt és megbecsült edzője, plusz a zaklatott fiúk. Gyerekek és egyetemisták ezrei Joe Paterno hatására fordultak a futball felé, de ami Sandusky közelében, vagyis az öltözőkben történt, arról első nyilatkozata szerint semmit sem tudott. Egészen addig, amíg meg nem jelent a színen Sara Ganim, a The Patriot News huszonhárom éves riportere, aki elindította a lavinát. A botrány célkeresztjébe azonban nem a bűn tulajdonképpeni elkövetője került, hanem annak főnöke, a „nagy hal”, mivel a közvélemény szerint tudnia kellett Sandusky ügyeiről. Márpedig ha tudott róluk, miért nem akadályozta meg őket?

Karlovy Vary idei fesztiválján a Special Events szekcióban vetítették a filmet, amely az amerikai filmiparon átsöprő MeToo botrány megrázó példája lett. Barry Levinson szeme azonnal felcsillant, amint bemutatkoztam neki, s meg is kérdezte rögtön, hogy: „Maga magyar?” S amint bólintottam, már mondta is, hogy a Paterno operatőre is az, Rév Marcell. Jobb indítást nem is kívánhattam volna a beszélgetésünkhöz. Első kérdésemre, hogy ki érdekelte őt jobban a történetben, Paterno vagy Sandusky alakja, a következőt válaszolta:

„Sandusky jelleme nem vetett fel megválaszolatlan kérdéseket. Az ő esetében minden egyértelmű. Negyvenöt tíz és tizenhat év közötti fiú vallott ellene az ügyben. Mindegyikükhöz köze volt. Edzés után az öltözőben vagy a hozzá tartozó zuhanyzóban zaklatta őket. A szegényebb családból származó srácokat, hallgatásukért cserébe, meg is ajándékozta. Sokkal jobban izgatott Paterno személyisége. Ha tudott Sandusky viselt dolgairól, miért nem avatkozott közbe, miért hagyta, hogy kiélje a vágyait? Kényelmetlen lett volna számára leállítani? Közölni vele, hogy mindenről tud, vagy rögtön feljelenteni? Kellemetlennek találta, hogy mindez az ő közvetlen közelében zajlott? Netán attól félt, hogy őt is belekeverik, s a végén bizonygatnia kell, hogy ártatlan? Nem is értem mind a mai napig, hogy annyi éven át hol volt a szeme, amíg ez az egész a tudomására jutott? Valóban csak a munkájára figyelt? A fiúk viselkedéséből sem gyanakodott semmire, vagy jó ideig ők is megtettek mindent, hogy ne derüljön fény az ügyre?”

„Rengeteg munkám volt!” – hajtogatja a filmben a Paternót alakító Al Pacino. Egy workoholista valóban nem törődik mással, csak a csapat eredményeivel, a játékosok teljesítményével, felkészültségével, a gólok számával.

„Tetszett a forgatókönyv. Ahogy a végére értem, már hívtam is Deborah Cahnt és John C. Richardst, hogy izgat a téma, nagy kedvem van hozzá. Pedig hol volt még akkor a MeToo botrány? A filmbeli történet két hetet foglal magába. Azzal indítunk, hogy az idős Paterno MR-vizsgálatra megy, amely rétegről rétegre szkenneli a testét. Mi a jellemét mutatjuk meg ugyanígy. Lassan, fokozatosan merülünk el benne, míg össze nem áll a kép, hogy mégiscsak tudott a történtekről, csak éppen vaknak és süketnek tettette magát. Tehát nem ártatlan az ügyben.”

Sara Ganim, a pennsylvaniai lap fiatal riportere bátor és kitartó munkát végzett az ügy feltárásában. Hozzá hogyan viszonyult? – kérdeztem a rendezőt.

„Hasonló hőst a korábbi filmjeimben nem talál. Sara egyénisége egyszerűen lenyűgöző. Állítsuk csak szembe egymással a két figurát. Joe Paterno több évtizede dolgozik az egyetemen, csapata több mint négyszáz mérkőzésen nyert. Rajong érte az egész Államok. S akkor jön egy pályakezdő újságíró, aki egy éve fejezte be a tanulmányait, a helyi lapnál tölti gyakornoki idejét, és azonnal darázsfészekbe nyúl. Tudja, hogy kényes az ügy, mégis belevág. Elkezd nyomozni, kérdezősködni, s amikor már úgy gondolja, elegendő információ van a birtokában, kiborítja a bilit. Hamarabb, mint bármelyik rangos országos napilap. Pulitzer-díjat kap egy lokális riportért. Mit mondjak? Remek munkát végzett. Én még nem találkoztam vele, de tudom, hogy ma már a CNN munkatársa.”

Paterno szerepét Al Pacino kapta a rendezőtől, aki Dustin Hoffman és Robert De Niro mellett Barry Levinson harmadik kedvenc színésze. Nem először dolgoztak együtt. Már Az igazság mindenkié című politikai drámában is főszerepet adott neki. De hogy most, hetvennyolc évesen milyen energiával vetette bele magát a munkába?

„Őt is nagyon felkavarta a történet. Óriási kihívásnak érezte a szerepet. A film vége felé van egy kemény jelenete. Joe Paterno, már az ügy kirobbanása után, nem képes nyugodtan végignézni egy meccset. Elhagyja a pályát, bemegy a szobájába. A forgatókönyvben az állt: egy idő után elszenderedik a székében. Hirtelen jött egy ötletem: Járkálj inkább fel-alá a szobában, mint egy fogatlan oroszlán a ketrecben! – mondtam neki. Nem mehetsz a pálya közelébe, kizártak, szörnyen érzed magad. Nem kérdezte, hova álljon, honnan induljon, milyen irányba menjen. Úgy megoldotta a jelenetet, olyan két és fél percet nyomott le, hogy mi, akik a kamera mögött álltunk, csak bámultunk. 2014-ben is forgattunk együtt. A The Humbling nem jutott el az európai filmpiacra, mert még Amerikában sem került széles körű forgalmazásra. Kevesen látták, pedig jól sikerült. Kis költségvetésű film, nálunk, a mi lakásunkban forgattuk. Al Pacino fiatalos energiával veti bele magát a munkába ma is. Kimondottan élvezi, ha új helyzet elé állítják. Olyan, mint én. Megállíthatatlan igazságharcos.”