Eltolták a Szigetet Billie Eilish miatt

rrr
Budapest |

A Sziget Fesztivál szervezőinek sikerült becserkészniük a bolygó egyik legmenőbb popsztárját, aki tinikedvencből globális ikonná vált, és még mindig csak 21 éves. Billie Eilish a ma nyilvánosságra hozott fellépőlista fő húzóneve.

„Amikor felmerült a lehetőség, hogy Billie Eilisht meg tudjuk hívni a jövő évi fesztiválra, olyan döntést kellett hoznunk, amit nagyon ritkán teszünk meg: egy nappal eltoltuk a Szigetet és így az utóbbi évek talán legnagyobb sztárja a Sziget nagyszínpadán lép fel 2023-ban” – közölte Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője.

Rajta kívül több mint harminc nevet hoztak nyilvánosságra, köztük van az a Sam Fender is, aki tavaly az utolsó pillanatban, a koncert napján mondta vissza a szigetes fellépést, torokproblémákra hivatkozva. Az intelligens indie-rockot művelő fiatal brit énekes-dalszerző azóta még híresebb lett, bár elsősorban tőlünk nyugatabbra. Hazájában, Nagy-Britanniában pedig legalább három éve A listás szupersztárnak számít, ami azért fontos, mert a Sziget Fesztivál a brit turisták kedvenc európai bulihelyszíne.

Augusztus 10-től 15-ig további izgalmak is várhatóak, a most bejelentett fellépők rendkívül színes palettát alkotnak. Többen nem először fordulnak meg az Óbudai Hajógyári-szigeten, David Guetta szinte hazajár oda, a Florence + the Machine szintén adott már egy emlékezetes koncertet a fesztiválon, csakúgy, mint az Imagine Dragons, akik egyébként augusztus 20-án Pozsonyt is útba ejtik. Szintén másodszor látogat el a Szigetre az elektronikus színtér egyik fenegyereke, a Major Lazert alapító Diplo – ezúttal egyedül. Szintén egyedül, vagyis DJ-ként érkezik Jamie xx, az indie-rocker brit The xx trióból, aki szólóban is egyre többet dolgozik.

Valószínűleg sokan kíváncsiak lesznek a One Direction feloszlása után szólókarrierbe kezdett Niall Horan első magyarországi fellépésére. Érkezik továbbá a német elektronikus zene veteránja, Sven Väth, aki három évtizede van a pályán. És érdemes rákattintani a következő fellépőkre is: Yungblud, Moderat, Mimi Webb, Nothing But Thieves, Viagra Boys, TV Girl, Dixon, Frank Carter & The Rattlesnakes, Baby Queen, The Comet Is Coming, Easy Life, Los Bitchos, Destroy Boys.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?