Elszánt védekezés az ősz ellen

Maga Jah Rastafari sem segített: négy hét kánikula után 15 fokos hőmérséklet-csökkenéssel és masszív esőkkel kellett megküzdeniük a fesztiválozóknak, akik telt házat csináltak az Aranyhomok üdülőövezet (Zlaté Piesky) kempingjében, egy sátorozásra alkalmatlan hétvégén. Le a kalappal az ország minden részéből érkező hét-nyolcezer ember előtt. A többiek – kb. ugyanennyien – szállodákban, hostelekben szálltak meg, és a pozsonyiak is tekintélyes számban képviseltették magukat.

Szervezés, infrastruktúra

Ezt onnét lehet tudni, hogy a város felé óránként közlekedő egyetlen éjszakai buszra az érdeklődők alig fele fért csak fel, a többiek kénytelenek voltak taxit hívni. Rejtély, miért nem sűríti buszjáratait ezen a két éjszakán a közlekedési vállalat, ha azt meg tudták oldani, hogy a vasúti főpályaudvarra éjjel 3-tól fél óránként villamos járjon.

A kapuk mögött viszont lépten-nyomon érezhető volt a tizenegy éves szervezői tapasztalat. A fesztivál egyre komfortosabb, több a pihenőzóna, a mobil WC, napközben is sok mindennel el lehet ütni az időt (játékos versenyek, kézműveskedés, stand-up comedy, jóga, iszapbirkózás). A porontyoknak játszóteres gyerekzónát alakítottak ki. A reggae, bár rétegzenének tekintendő, két-három éves kortól simán befogatható, és a gyereksereg láttán úgy tűnik, erre a szülők is rájöttek. A fesztivál 10 éves korig ingyenes. Külön díjazzuk azt az újítást, hogy idén a beengedésnél a kicsik csuklójára is karszalag került, a felnőtt kísérő telefonszámával, míg tavaly egy legyintéssel engedték be őket a fesztivál területére. Az egyetlen negatívum, amit felróhatunk a szervezőknek, az ivókutak elzárása. Volt olyan év, hogy kettő is működött a rendezvény területén, mára azonban az egyiket teljesen eltüntették, a másikból pedig nem folyt víz. A kempingben nyilván meg lehetett tölteni a palackokat (egyébként nem is működhetett volna), a városból érkezőknek viszont nem volt választási lehetőségük, hogy vesznek-e 1,50- ért fél literes ásványvizet, vagy sem. A vendéglátósok egyébként is mintha vérszemet kaptak volna az utóbbi években. Mi az egyik legolcsóbb kaját, a 3 eurós hot-dogot kóstoltuk. A kissé meggrillezett virslin kívül csak eléggé csípős kechup került bele, amire nem figyelmeztettek. Az enyhén pirított kifli viszont finom volt, bár nem ért annyit, amennyibe került.

Zenei kínálat

A nagy és a kisebb színpad mellett még két zenei helyszín működött: egy a dancehall, egy pedig a dub stílusra szakosodva. Voltak sound systemek, és olyan bulihelyek is, ahol csak a hangszóróból bömböltették a drum and bass és dub-step mixeket, mégis tömegek buliztak ott, mialatt a nagyszínpadon például a Mighty Diamonds, az Inner Circle vagy a Skatalites játszott. A fene se érti ezt. Illetve dehogynem: ezen a fesztiválon mindenki megtalálta a neki tetsző zenét, és sokan nem a sztárok miatt érkeztek, hanem a buli miatt.

Legendák és fiatalok

A Skatalites zenekart az utóbbi tíz évben háromszor láttam élőben, mindig más-más felállásban, mivel sajnos egymás után halnak ki az alapítók. Olyanok ők a ska stíluson belül, mint a rock-and rollban a Rolling Stones. Ma már inkább egy profi nosztalgia-zenekarnak tekinthető ez a formáció, a fiatalabb tagok éltetik tovább a legendát. Az 1969-ben alakult Mighty Diamonds énektrióval hasonló a helyzet, mára csak Tabby Diamond maradt az eredeti felállásból, aki hetvenen felül is gond nélkül végigtáncolja a koncerteket. Az Uprising rangidőse azonban a 82 éves Lee „Scratch” Perry volt, a csodabogár énekes-producer, a dub stílus megteremtője, aki ezúttal a világ első számú electro-dub újítójával Mad Professorral lépett fel. Ha az ufók meghallották ezt a kísérletezős, széteffektezett, lebegős szettet, valószínűleg hamarosan felveszik a kapcsolatot az öreggel. A huszonéves dub-rajongók örömmámorban videózták, a véletlenül odatévedők pedig csodálkozva bámultak, nem tudták hová tenni őt ezen a fesztiválon, amelynek inkább a szórakoztatás volt a célja.

Erre, mármint a szórakoztatásra kiválóan alkalmasnak bizonyult a dancehall európai nagyágyúja, a német Gentleman, az elképesztő hangú, popos elemekkel operáló Ro-main Vigro, vagy az indonéz (!) reggae-énekes, Ras Muhamad, akit magyar zenészek kísértek, és aki másnap már a tömegben ringatózva hallgatta a nagyszínpad fellépőit, köztük az olasz Mellow Moodot. Ezt a zenekart negyedszer hívták vissza az Uprisingra, nem véletlenül. A reggae jelenét, és talán jövőjét is képviselik, ráadásul látványban is „mindent visznek”, hiszen a mikrofonnál egy egypetéjű ikerpár, Jacob és Lorenzo ejti zavarba a közönséget egyforma raszta-sörénnyel és nagyon hasonló hanggal.