Komárom. A Tolerancia éve elnevezésű, egész évben zajló rendezvénysorozat keretében holnap Dóczy László győri és Rácz Géza pécsi egyetemi tanár tart előadást az indiai kultúráról és a hinduizmusról a Selye János Gimnáziumban.
Előadás a hinduizmusról
Komárom. A Tolerancia éve elnevezésű, egész évben zajló rendezvénysorozat keretében holnap Dóczy László győri és Rácz Géza pécsi egyetemi tanár tart előadást az indiai kultúráról és a hinduizmusról a Selye János Gimnáziumban. Amint azt Andruskó Imre iskolaigazgató elmondta, a jövő évtől kezdve a Komáromi Napok keretében előadásokkal, kultúrműsorral, kirakodóvásárral tarkított India-napot szeretnének tartani az iskolában, ennek mintegy előhírnöke a holnapi rendezvény. Június 19-én dr. Halzl Józsefet, a Rákóczi Szövetség elnökét látja vendégül az iskola. Az idei tanévzáró rendhagyó, egyben hagyományteremtő lesz a gimnáziumban. A szülői szövetség, a Pro Patria 2000 alapítvány és a Cornidesz alapítvány jóvoltából ezentúl az év végén pénz-, illetve tárgyi jutalomban részesülnek az iskola legjobb eredményt elért diákjai és tanárai. A tanévzárón jelen lesz az egykori komáromi bencés diák, Cornidesz István professzor özvegye is, aki alapítványt hozott létre férje emlékére. Ebből minden évben a matematikában vagy a fizikában legkiválóbb eredményt elért komáromi gimnazistát kívánja támogatni. Ugyancsak várják a tanévzáróra Szigeti László oktatásügyi államtitkárt, aki a prímóban osztja majd ki a bizonyítványokat. (vkm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.