Elnöki székből a mozivászonra

Timothy Hutton és Robert K. Shaye amerikai producer, a New Line Cinema egyik megalapítója és vezetője, aki életműdíjat kapott Karlovy VarybanČTK-felvételekKarlovy Vary mostani fesztiváljának több mint 230 filmje közül az ő rendezését választotta. Abban a pillanatban, ahogy feleségével együtt megjelent a Thermal Szálló nagy mozijában, valóságos üdvrivalgással fogadta őt a közönség, s több mint ezer ember addig tapsolt neki, amíg helyet nem foglalt a nézőtéren. Színésznő felesége, aki több mint tíz évvel ezelőtt Krisztina királynő szerepében búcsúzott a prágai Vinohrady Színháztól, az elmúlt évadban visszatért egykori társulatához. Karlsbad idei mustráján azonban nemcsak Pedro Almodóvar Visszatérését (Volver) látta. Belenézhetett abba a dokumentumfilmbe is, amelynek negyvenöt órás anyagát a nemrég tragikus körülmények között elhunyt Pavel Koutecký hagyta hátra. Azóta Miroslav Janek vágja a filmet, amelyből négy különálló rész, illetve egy egész estét betöltő dokumentum lesz. 1992 novemberétől zajlott a forgatás, Koutecký több mint százötven napot forgatott Havelről. Ott volt mellette, amikor Bush-sal, Clintonnal, Thatcherrel és Chirac-kal tárgyalt, filmezte őt Mick Jagger és a dalai láma társaságában, több mint száz hivatalos esemény és magánemberi találkozás szemtanúja volt, amíg idén áprilisban le nem zuhant egy sokemeletes épület tetejéről. A V. H. polgár utómunkálatait magára vállaló Miroslav Janek komoly filmes gyakorlattal a háta mögött (tizenöt évig az Egyesült Államokban dolgozott), most kezdte el vágni az anyagot. Mint mondta: hozzáforgatni már nem fog, archív felvételeket azonban szeretne beékelni a filmbe, amelynek tervezett bemutatója Robert Redford fesztiválján, a Sundance-en lett volna 2007 januárjában, Janek szerint viszont a történtek miatt a jövő év végéig is eltarthat a munka.

Ami pedig Almodóvar új opusát, a Cannes-ban díjazott Volvert illeti, alcíme (a Mindent anyámról után) az is lehetne: Még valamit anyámról. Öt nőről szól a film, egy egészen fiatalról, három középkorúról és egy idősebbről. Egy családról, amelyben tőlük függ a dolgok állása. Almodóvar természetesen itt is fonja-sodorja a szálakat, érzelmi szinten old és köt, mesteri ügyességgel vonja be nézőit az események sűrűjébe. A bakfislány megtudja, hogy nem is édesapja az apja, a nagynéni rákos beteg, a két nővér élete tele van titokkal, halott anyjuk egy napon visszatér a földi létbe. Almodóvar nőalakjai erősek, energikusak, temperamentumosak, még ha olykor el is jutnak a teljes idegösszeomlás határára, valami csoda folytán onnan is képesek visszatáncolni. La Manchában, ahol a történet játszódik, gyakran támad fel a szél, s nyáron jelentős erdőtüzeket okoz. Raimonda és Sole, a két nővér egy ilyen természeti katasztrófa során veszítették el szüleiket, ám azok a lángok is égetőek, amelyeket a lelkükben éreznek. Ki ezért, ki azért. Almodóvar nem teregeti ki minden titkukat, de amit elmond róluk, az éppen elég ahhoz, hogy a néző megszeresse őket. Női film egy feminin lelkű rendezőtől? Meglehet. „De mit érne a világ nők nélkül? – kérdezi a maestro. – Nem is működne!”

Kirgíziában, Nurbek Egen rendezésében egy francia lány okoz galibát. Ajdar, aki az Isszik-Kul partjáról került Párizsba, s már évek óta ott dolgozik, beleszeret Isabelle-be. Engedve családja hívásának, rövid időre hazautazik, és magával viszi párizsi szerelmét is. Addig, míg nem közli szüleivel, hogy Isabelle-t már a menyasszonyának tekinti, nincs baj a családban. Kirgízia gyönyörű, az ottaniak vendégszeretők, az évszázados szokások lenyűgözik az idegent. Ám attól fogja, hogy a szülők megtudják: Ajdar szándékai komolyak, az édesanyja által neki kiszemelt kirgiz lányt pedig nem kéri menyasszonyának, Ajdarra nehéz napok várnak. Isabelle mindebből sokáig semmit sem ért. Ő jól érzi magát a számára egzotikus világban. Kirgízia olyannyira megfogja, hogy már nem is akar hazamenni. Két világ és két kultúra forr egymásba a Lakodalmi láda című orosz–kirgiz–francia–német koprodukcióban forgatott filmben. Natasha Regnier, Bolot Tentyimisov és a kirgiz falu összes lakója-szereplője mindent megtesznek, hogy a néző végig élvezze a történetet, a film végén azonban mégis az a kényszerképzete támad az embernek: rózsaszín lányregényt olvasott, amelyhez csak a kirgiz táj tudott hozzátenni valamit, a rendező viszont nem tudja felülmúlni a természet csodáját.

Karlovy Vary idei fesztiválja végül is nem volt sem jobb, sem rosszabb, mint a tavalyi vagy a tavalyelőtti. Pontosan olyan, mint a világfilm termése. Aki nívós alkotásokat akart látni, most sem csalódott. A berlini és a cannes-i „csomag” mellé tucatnyi érdekességet kapott. Hiányérzetük csak azoknak lehetett, akik bulvárlapok és különböző női magazinok tudósítójaként reggeltől estig, sőt még az éjszakai fogadásokon is szenzációkra vadásztak. Ők hoppon maradtak. Nekik még Timothy Hutton, a Redford rendezte Átlagemberek Oscar-díjas színésze sem volt elég, hiszen ő sem a magánéletéről, hanem legújabb filmjéről, a bemutatásra váró Minzyről beszélt, amely ugyan igazi sci-fi lesz, de amint megjegyezte: „Varázslatos családi film.”

Jövőre már ez is itt lesz Karlsbadban. A beharangozó fényesen sikerült.

KARLOVY VARY, 2006

Kristály Glóbusz, a fesztivál nagydíja:

Sherrybaby (USA, rendező: Laurie Collyer)

A zsűri különdíja:

Karácsonyfa (bolgár–német koprodukció, rendező: Ivan Cserkelov, Vaszil Zsivkov)Szép lány, durva helyzet (cseh, rendező: Jan Hřebejk)

A másik nő lánya (francia, rendező: Virginie Wagon)

A legjobb rendezés díja:

Ismétlés (norvég, rendező: Joachim Trier)

A legjobb női alakítás díja:

Maggie Gyllenhaal (Sherrybaby)

A legjobb férfialakítás díja:

Andrzej Hudziak (Pár személy, rövid idő)

A Nyugat keletje szekció különdíja:

Fehér tenyér (rendező: Hajdu Szabolcs)