Elment a nemzet két színésze, Sztankay István és Avar István

ÖSSEFOGLALÓ

Két nagy színészét is elveszítette a magyar művészvilág a hét végén. Pénteken Sztankay István Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, szombaton pedig Avar István Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze távozott közülünk.

Mindketten nagyon távolról jöttek: Mielőtt Sztankay Istvánt 1957-ben, harmadik nekifutásra felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, volt segédkántor, kifutófiú, anyagmozgató a hídépítőknél és csillés a metróépítkezésen. Avar István még mélyebbről jött, tizennégy évesen már családfenntartóként bányamunkás volt. Őt elsőre felvették a főiskolára.

Sztankay István színházi útja Miskolcról vezetett a budapesti Nemzeti Színházba, majd a Madách Színház tajga lett, 1991-től pedig a József Attila Színházban játszott. A legnagyobb közönségsikert Bernard Slade Jövőre, veled, ugyanitt című darabjában aratta. A mintegy 450 alkalommal játszott vígjátékban az azóta elhunyt Schütz Ila volt partnere, akivel állandó párost alkottak, nemcsak színházban, hanem kabaréműsorokban is. Sztankay az első jelentős filmszerepét Páger Antal, a „Tamburás” partnereként játszotta az 1963-as Hattyúdalban, Keleti Márton legendás mozijában. Páger Antal, Bodrogi Gyula és Sztankay István triója halhatatlanná tette a film egyik híres betétdalát, A Villa Negra románcát, amelyet a mai napig sokszor kérnek kívánságműsorokban. Az országos ismertséget a Bors című népszerű televíziós sorozat hozta meg Sztankay számára. Elegáns, finom, arisztokratikus játékstílusáért szerettük, és összetéveszthetetlen bársonyos orgánumáért, amelyet a szinkronrendezők is előszeretettel használtak ki. Sztankay István állandó magyar hangja volt Tony Curtisnek és Jean-Paul Belmondónak, de olyan színészóriásoknak is kölcsönözte a hangját, mint Richard Burton, Laurence Olivier vagy Marcello Mastroianni.

Avar István pályája kezdetén hat sikeres évadot töltött a pécsi teátrumban, ahonnan előbb 1960-ban a budapesti Madách, majd a Nemzeti Színházba szerződött. Tiszta, sallangok nélküli játéka, természetes gesztusrendszere, valamint sajátos, tiszteletet parancsoló orgánuma szinte kijelölte, hogy erkölcsileg tiszta, egyenes, kikezdhetetlen figurákat keltsen életre. A drámairodalom jelentős alakjait játszotta el, színészóriások társaságában. A magyar irodalmi hősök, az általában az igazság szolgálatában alló történelmi és jelenkori figurák pedig az ő nagyságától fényeskedtek kiemelkedő tévéjátékokban és -filmekben.

Saját maga vallotta, hogy filmszínészi útját Herskó János Vasvirág című 1958-as komor hangú drámája határozta meg, amelyben Törőcsik Mari partnere lehetett. Ettől kezdve ott volt valamennyi jelentős magyar filmben és tévésorozatban – Két emelet boldogság, A fekete város, Mocorgó, Égi bárány, Álmatlan évek, Hamis a baba. A kisebb szerepekben (még az olyan akcióvígjátékban is, mint a Hamis a baba) is felfigyeltetett magára kifinomult modorával, hangjával, megfontolt beszédstílusával. Nem véletlen, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskola növendékeinek színpadi beszédet tanított.

Avar István utolsó nagy szerepeinek egyikét Agárdy Gábor partnereként játszotta el Iglódi István rendezésében, a Márai Sándor világsikerű regénye alapján készült A gyertyák csonkig égnek című 2005-ös játékfilmben. (tébé)