Ellenőriztesse az eredményeket

Aggódó anyuka jeligére: „A kislányom 16 éves múlt, és egy véletlen vérvétel folytán kiderült, hogy a májtesztek magas értékeket mutatnak. Egyébként semmilyen panasza nincs azon kívül, hogy fáradékony és néha ingerült.

Aggódó anyuka jeligére: „A kislányom 16 éves múlt, és egy véletlen vérvétel folytán kiderült, hogy a májtesztek magas értékeket mutatnak. Egyébként semmilyen panasza nincs azon kívül, hogy fáradékony és néha ingerült. A gyermekorvos beutalt bennünket Pozsonyba gasztroenterológiára, ahol több kémcsőbe vettek vért, az eredmények negatívak, amire kb. másfél hónapot vártunk. Fölvilágosítást nem adtak, azóta is nagyon nyugtalan vagyok.”

A mellékelt eredmények alapján nem sok támpontom van. A „májtesztek” nem általában magasak, hanem az ún. ALT, és esetleg (nem ismerem a vizsgálatot végző laboratórium normális értékeit) az AST enyhén emelkedett. Ilyen eredmény bármikor lehetséges egyes egyébként ártalmatlan vírusfertőzés után, esetleg valamilyen gyógyszer néhány napos használata után is. Ha a Pozsonyban végzett vizsgálatok után további vizsgálatokat vagy valamilyen kezelést nem javasoltak, feltételezem, hogy komoly betegség nincs a háttérben. A fáradékonyság és ingerültség nem feltétlenül utal májbetegségre, lehet életkori sajátosság is. Egyelőre azt javasolnám, hogy néhány hónap után ellenőriztesse újra a mellékelt eredményeket, ha normálisak, akkor ne gyötörje magát és kislányát betegségtudattal. Ha újra emelkedettek lennének, akkor forduljon egy tapasztalt belgyógyászhoz, esetleg keressen fel engem, hogy a szükséges konzíliumokat megbeszélhessük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?