Elhunyt Krzysztof Penderecki zeneszerző

dd
Varsó |

A kortárs zene egyik legfontosabb és legsokoldalúbb szerzője, a lengyel Krzysztof Penderecki 86 éves korában, hosszú betegség után elhunyt. 

Több mint 120 művet írt, köztük négy operát és nyolc szimfóniát. Legismertebb alkotásai a Lukács Passió (1963) és a Lengyel Rekviem (1984). Korai műveiben Sztravinszkij hatása és az avantgárd jegyei fedezhetők fel, később viszont egészen a tonalitásig merészkedett. Már 1959-ben világszerte ismertté vált a Gyászénekkel, amelyet Hiroshima áldozatainak emlékére komponált. Karmesterként és zenepedagógusként is dolgozott, több egyetem díszdoktora volt és számos elismerést kapott, köztük négy Grammy-díjat, az utolsót 2016-ban. 

Filmzenéket is szívesen komponált: Stanley Kubrick 1980-as Ragyogásában, Az ördögűző című klasszikus horrorfilmben, Martin Scorsese Viharszigetében és a Twin Peaks tévésorozat 2017-es új évadában is felcsendülnek művei.

„A zene nem igazán formálja a kultúránkat, mindig is elsősorban díszítőművészet volt, talán mind közül a legdekoratívabb. Viszont a hatvanas, hetvenes években az embereket valahogy sokkal jobban érdekelte a kísérletező, határokat feszegető zene, mint manapság. Márpedig befogadó közeg nélkül a zene nem működik. Szerencsére változnak a trendek, egy-egy nívós kortárs komolyzenei koncerten Varsóban mindig telt ház van. De persze nem hasonlíthatjuk össze a popzenével, ami mindenkihez eljut. A komolyzene hallgatása olyan, mint a filozófiai könyvek olvasása: nem kell mindenkinek megtennie” – mondta egy 2015-ös interjúban Krzysztof Penderecki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?