Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas író

1930. június 8-án született Hontfüzesgyarmaton. Felsőfokú tanulmányait a Szlovák Műszaki Egyetem Gépészeti Karán végezte Pozsonyban, majd 1959-ben a Hét című képes hetilap szerkesztője lett. Tizenöt éven át az Irodalmi Szemle, 1989-ig a pozsonyi Madách Könyvés Lapkiadó főszerkesztője volt. 1990-ben szabadfoglalkozású író lett.

Pályája elején humoreszkeket, tréfás karcolatokat, szatirikus történeteket, irodalmi karikatúrákat írt, amelyekben elsősorban a társadalmi fonákságokat ostorozza. Novellásköteteiben az ember lelki, erkölcsi és társadalmi konfliktusait tárja fel (Csillagtalan égen struccmadár, Delfinek, Ugrás a semmibe, Kiárusítás délelőtt). Regényeiben, szociográfiai írásaiban – személyes élményanyaggal és tárgyias ábrázolással – a szlovákiai magyar falvak életét, sorsát örökítette meg, a lakosságcsere, az életmódváltás buktatóit (Szabadesés, Sólyomvadászat, Vajúdó parasztvilág). Írói műhelyének elméleti megalapozottságát szolgálják tanulmányai, esszéi, cikkei (Valóság és életérzés, Látni a célt, Európai magány, Az idő hangjai).

Munkásságát számos díjjal, kitüntetéssel jutalmazták: többek között négyszer kapott Madách-díjat, elnyerte a Szlovákiai Írók Szövetsége Nemzetiségi Díját, a Szlovákiai Írószervezetek Társulásának Díját, a Posonium Életműdíjat, a Szabó Zoltán-díjat, a József Attila-díjat, kitüntették az Érdemes Művész címmel, a Magyar Köztársaság Csillagrendjével, a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjével. 2023. március 14-én Magyarország legrangosabb művészeti- kulturális elismerésével, a Kossuth-díjjal jutalmazták életművét.

„Az irodalom az emberrel együtt születik, aztán vagy megmutatja magát, vagy nem. Nálam megmutatta magát, és egész életemben arra kényszerített, hogy a létfilozófiájának szellemében dolgozzak. Magyarázhatnánk ezt napestig, de az az érzésem, hogy manapság nem maga a mű fontos, hanem a műről való beszéd, az értéknek valamiféle elméleti megfogalmazása, aminek semmi értelmét nem látom. Rájöttem, hogy az emberi élet megfejthetetlen. Még megmagyarázni sem lehet, csak élni. Én ezt tettem” - mondta a 90. születésnapja alkalmából rendezett beszélgetésen a pozsonyi Liszt Intézetben. Duba ezt a gondolatot 2014-es kötetében (Egy álfilozófus vallomásai) részletesebben is kifejti. Szerinte sosem lehet pontot tenni egy-egy történet végére, mert mindegyiknek van folytatása, minden mellékszereplőből főszereplő lehet egy következő sztoriban, amelynek szintén lehetetlen kibontani valamennyi szálát. És a mindenség megismerhetetlen.

Pályatársa, Tőzsér Árpád költő a következőket mondta róla a születésnapi rendezvényen: „Az író úgy születik, hogy meg van verve egy olyan abnormális képzelőerővel, amely a normális embert nem szokta bántani. A normális ember él, szeret, dolgozik, mulat, ha módja van rá. Az író, és a költő még inkább, azért ír, mert nem tud teljes életet élni. A képzeletében éli meg mindazt, ami hiányzik neki a teljes élethez. Én Dubát úgy képzelem el, ahogy magamat, amikor 7-8 évesen elkezdtem naplót írni. Az aznapi kudarcaimat, gyermeki vereségeimet éjjel a takaró alatt átírtam magamnak. Meséket kreáltam, amelyekben én voltam a nyerő. Ez a képzelet teszi az írót íróvá, a költőt költővé, még mielőtt egy sort is közölnének tőle. Ennek köszönhetően haladta meg Duba Gyula a környezetét. Heidegger szerint az irodalom a lét megközelítésének egyetlen módja. Ez az a valami, ami túl van a valóságon, amit a napi életünkben nem tapasztalhatunk meg. Képzeletünkben lendülünk túl önmagunk valós adottságain, és közelítünk Isten felé.”