Elhunyt Borbély Szilárd író, költő

Budapest |

<p>Ötvenéves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Borbély Szilárd író, költő, a Nincstelenek című regény szerzője - közölte csütörtökön a Dehir.hu, amelyet a család tájékoztatott az író előző nap bekövetkezett haláláról.</p>

Borbély Szilárd 1963-ban született Fehérgyarmaton. A klasszikus magyar irodalom kutatójaként is ismert, Debrecenben élő szerzőnek 1988-tól napjainkig csaknem húsz, többségében lírai kötete jelent meg. Munkásságát többek között Csokonai Vitéz Mihály-díjjal, Alföld-díjjal, 2002-ben József Attila-díjjal, 2014-ben pedig Mészöly Miklós-díjjal ismerték el. Utóbbit Nincstelenek című regényéért kapta.     Jankovics József irodalomtörténész a Mészöly-díj januári átadásakor méltatásában azt mondta, az elismerést odaítélő bizottság soha nem látott egyetértésre jutott azzal az általános szakmai vélekedéssel, hogy az előző időszak legkiválóbb regénye a Nincstelenek, amellyel szerzője berobbant a magyar irodalom élvonalába.     A szomorúság, komorság jellemzi Borbély Szilárd világát, ennek jegyében született meg a regény, amelyet Jankovics József "eldurvult, mindenből kiábrándult emberi lények mélyvilági passiójaként" jellemzett. A szerző erkölcsi kötelességének tartotta megírni a fikciós, de személyes emlékekre támaszkodó írást, azért, mert neki sikerült otthagynia ezt a világot - tette hozzá akkor az irodalomtörténész.    A szerző magát nem prózaírónak, hanem lírikusnak nevezte.    Borbély Szilárd a kortárs irodalom legsikeresebb debreceni szerzője volt, a Nincstelenek szinte minden irodalmi toplistán az élen végzett.     A közönség színpadi szerzőként is ismerhette, a debreceni Csokonai Színház több darabját, drámáját bemutatta, köztük a Halotti pompa című verseskötet alapján készült színdarabot is.    Borbély Szilárd temetéséről később intézkednek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?