Elhunyt Bara Margit Kossuth-díjas színésznő

Budapest |

<p>Életének 89. évében, hosszan tartó súlyos betegség után keddre virradó hajnalban elhunyt Bara Margit Kossuth- és Balázs Béla-díjas színésznő, az 1950-1960-as évek egyik legnagyobb magyar filmcsillaga - erősítette meg a család a 24.hu értesülését az MTI-nek.</p>

Bara Margit 1928-ban született Kolozsváron, ahol egy évet végzett el a Színművészeti Akadémián. 1945-55-ben a Kolozsvári Magyar Színházban játszott. 1955-ben települt át Magyarországra, 1957-ig a Petőfi Színház, majd a Nemzeti Színház művésznője lett. A csúcson volt, amikor 1964-ben belekeverték az úgynevezett Onódy-ügybe, ezt követően pályafutása harminchat évesen derékba tört. A színpadtól 1978-ban vonult végleg vissza. 

Ismertebb filmjei közé tartozik a Szakadék, a Bakaruhában, a Szegény gazdagok, a Ház a sziklák alatt és a Csempészek. Művészetét 1967-ben Balázs Béla-díjjal, 2002-ben Kossuth-díjjal ismerték el. 2011-ben, a 42. Magyar Filmszemlén életműdíjjal tüntették ki a 2005 óta nagybeteg művésznőt, 2012-ben Budapest díszpolgára címet adományozták neki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?