Életmesék kezdőknek és haladóknak

A huszadik század Gömörben is maga volt a végtelen kalandtúra, azok számára is, akik egész életükben ki sem mozdultak a falujukból. Ebből a 46 történetből 46 regényt lehetne írni, de valószínű, hogy a hollywoodi forgatókönyvírók is aranyban fizetnének némelyikért, ha tudnák, hol van Gömör, illetve ha nem szuperhősfilmekre lenne tömegigény. Úgyhogy érdemes legalább dokumentálni, feljegyezni az utókor számára a múlt századi történelem viharainak konkrét hatásait egy mikroközösség életére. 

Ezt csinálja a dobfeneki Farkas Ottó, aki évtizedeken át újságíróként tevékenykedett (lapunk gömöri tudósítója is volt), majd vállalkozó lett, 2012-es nyugdíjba vonulása óta pedig talán még többet dolgozik, mint annak előtte. Történetgyűjtő missziója, illetve az általa praktizált „csináld magad” – könyvterjesztés olyan sikeres lett, hogy köteteit szabályosan elkapkodják az író-olvasó találkozókon (ennek szemtanúja voltam), az adatközlők pedig ma már maguk keresik fel őt, vagy adnak neki további tippeket. Ez azért is nagy szó, mivel Gömör, azon belül Medvesalja meglehetősen zárt régió. Az ott élők általában vonakodva engednek bepillantást családjuk életébe, nem kedvelik a diktafonos embereket, akik legtöbbször pont a legfájóbb emlékeikre kíváncsiak. Aki az ő bizalmukat kivívja, az nemcsak a szakmáról tud sokat, hanem az emberi lélekről is. 

A Koporsó részletfizetésre című vaskos kötet egyik része válogatás a szerző korábbi munkáiból, másik része újabb gyűjtések eredménye. Ez a koncepció azoknak is kedvez, akik most ismerkednek Farkas Ottó életművével, és azoknak is, akik új kontextusban szeretnék újraolvasni a már ismert történeteket. 
Külön ciklust tesznek ki a háborús évek eseményei, a kitelepítések, a határmódosítás következtében szétszakított családok sorsa, az 1968-as események, vagy a gömöri kastélyok egykori lakóinak sorsa. 
Ez talán a legszomorúbb ciklus. A szerző bemutatja a nemesi famíliák hajdani életét, illetve azt, hogyan alakult a sorsuk, miután mindenüket elvették. Sokan belerokkantak, sőt ténylegesen belehaltak a veszteségbe, a megaláztatásba. A szerencsésebbek kaptak egy cselédszobát a családi kastélyban, ahol meghúzhatták magukat, és végig kellett nézniük, ahogy a földműves-szövetkezetek letarolják birtokaikat. Az egykori pompás épületek együtt pusztultak egykori tulajdonosaik lelkével, a tizennégy kastélyból jó néhány már csak rom, és talán a helyiek sem tudják, miért alakultak a dolgok úgy, ahogy. Nem tudják, hogy a második világháború után sok embert azért vittek munkatáborba, mert nem akartak belépni a szövetkezetbe. És hogy sokaknak külföldre kellett menekülniük, ahonnét csak hosszú hónapok múlva tudtak üzenni az otthoniaknak a Szabad Európa Rádión keresztül, és sosem láthatták viszont őket. A távolságok egyébként is nagyobbak voltak akkoriban, olyanok is örökre elszakadtak egymástól, akik – mai szemmel nézve a térképet – négy-öt órányira egymástól élték le hátralévő életüket. 

A kitelepítéseket taglaló szövegek különösen nehéz olvasmányok. Az adatközlők szűkszavúan, minimalista stílusban mesélnek – ez a prózanyelv egyébként az egész kötetre jellemző. Szinte csak a száraz adatok hangzanak el, a mondatok így sokkal nagyobbat koppannak, mintha az alanyok hosszan siránkoznának, a szerző pedig szépen kiszínezné a sztorikat. Megjelenik a csillapíthatatlan honvágy, a kilátástalanság, szűkös szókinccsel elmondva, mit jelent egy falusi ember számára a szülőföld, a gyökérvesztés, a család és a közösség felbomlása. 

A gömöri, illetve medvesaljai életmesék egy része arról szól, hogyan vonultak be a főszereplők falvaiba a különböző nemzetiségű fegyveres katonák – magyarok, németek, szovjetek, majd 1968-ban a Varsói Szerződés tankjai –, és hogyan reagált erre a helyi lakosság. Hogyan mentették a menthetőt, mindig azt, ami a legnagyobb veszélyben volt: haszonállataikat, terményeiket, szerény ingóságaikat, vagy épp lányaikat. Persze akadtak olyan, már-már hrabali figurák, akik a jég hátán is megéltek, gyorsan alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez, vagy éppen fütyültek a politikai helyzetre, a határmódosításra, és ha szórakozni akartak, csak azért is szórakoztak. Például akkor is megtartották a lakodalmat a magyar oldalon, azaz a szomszéd faluban, ha lőttek rájuk a határőrök. Néhány sikertörténetet is találunk a kötetben, bár néha már az is sikernek számít, ha a főszereplők életben maradtak. De azért volt, aki talpra állt anyagilag, jól alakult az élete, mert szemfüles, dolgos, találékony volt, vagy mellé szegődött a szerencse. A szerző nem hagy minket teljes reménytelenségben, sőt néha még el is lehet mosolyodni egy-egy humoros epizódon. 

A kötet végére érve a legtöbben – velem együtt – talán azt konstatálják majd, hogy eddigi megpróbáltatásaik piszlicsáré gondok voltak a szereplőkéhez képest. És sokkal többet meg lehet tudni ezekből a szövegekből a régió történelméről, mint a tankönyvekből. Talán nem túl meredek gondolat, hogy ezt a kötetet bátran be lehet vinni középiskolai történelemórára, majd ha újra lesznek normális történelemórák a középiskolákban. Addig pedig online lehet felolvasni belőle, kedves gömöri pedagógusok. 

Farkas Ottó: Koporsó részletfizetésre. Regélő Múlt Polgári Társulás, 2020, 316 oldal.