Esti mesékből tudatos gyűjtés

Ezt mutatta be a losonci Kármán Napok keretében megrendezett találkozón is. Pontosabban kettős könyvbemutató zajlott, mert a napokban jött ki a Kísértetárnyék (Ab-Art, 2013) című gyűjteménye is, amelyben fonóbeli történeteket olvashatunk.

Egy könyv anyagának összegyűjtése nem egynapos feladat, erre készülni kell. Mi adta az ihletet?Mindig volt egy álmom, hogy a könyvespolcon, valamikor, legalább egy könyvem ott legyen. Sokáig nem igazán tettem ezért, kilátástalannak tűnt nekem az egész. Az én családomban van értéke emlékeknek és van hagyománya azok továbbadásának. Annak idején a lányunknak meséltem esténként a környék nevezetességeiről, elmondtam a hozzájuk fűződő mondákat, legendákat. Ennek a tájnak szinte kifogyhatatlan a mondavilága. Minden szirtnek, völgynek, régi épületnek van története. Ahhoz, hogy minden este új történetet tudjak elmesélni, akaratlanul is érdeklődnöm kellett az idősebbeknél. Történt, hogy egyik este, a legújabb történet közepén a lányom rákérdezett egy korábban hallott mondára, amelyre már nem emlékeztem. Akkor jegyezte meg a feleségem, hogy ezeket le kellene írni, megmenteni az utókor számára, mert feledésbe merülnek. Igaza lett! Az akkori mesélők többsége mára már eltávozott közülünk, napjainkban pedig nagyon kevés azoknak az adatközlőknek a száma, akik még ismerik a vidékhez, a tájhoz fűződő történeteket. Ezt bizonyítja az egyik olvasóm visszajelzése is, aki a következőket írta: „… így van ez, amikor az ember 40 évesen kezdi felismerni, hogy hol él. Már alapiskolában, irodalomórán kellene a gyerekekkel megismertetni ezeket a történeteket, mondákat.” Mondhatjuk tehát, hogy az esti meséktől a tudatos gyűjtésig vezetett az út?Igen. Akkor még újságíróként jártam a vidéket, s az nagy előnyt jelentett. Gyűltek a jegyzetek, a hangszalagok, de hosszú ideig csak az asztalfiókomban, mert nem volt időm a feldolgozásukra. Tavaly nyáron nyugdíjas lettem, felszámoltuk az addig megélhetést jelentő családi vállalkozásunkat, és hozzáláttam a közel három évtized gyűjtését magába foglaló anyag feldolgozásához. Sikerrel pályáztam a kormányhivatalnál, az ott kapott támogatásból megkezdhettem a feldolgozott anyagok megjelentetését. Beleolvasva a két könyvbe érezhető ugyan némi tartalmi hasonlóság, de alapjaiban és hangulatukban különböznek egymástól.Az Ördög János ugratása mondákat, regéket és igaz történeteket tartalmaz, a Kísértetárnyékhoz pedig szüleink, nagyszüleink hiedelemvilágából merítettem a témát. A szellemekről, átkokról, boszorkányokról, tudós emberekről és egyéb misztikus jelenségekről szóló történeteket, az eddigi visszajelzésekből ítélve, szívesen olvassák az emberek. Hiszem, hogy a magyar misztikus néphagyományból is sikerült egy darabkát megmenteni. Mindkét könyvet a sídi Bene Valéria illusztrációi díszítik, és az egyes helyszíneken készített felvételeim is helyet kaptak benne. Szót ejtettél a készülő további köteteidről. Mit tudhatunk ezekről?A harmadik könyv magánkiadásban jelenik majd meg, a kéziratát a napokban adom a nyomdába. Benne a tágabb értelemben vett régió, főleg Gömör és Nógrád „élet írta történeteit” dolgoztam fel. Kiderül belőle például az, hogy ötvenkét évesen miért fogott hozzá 1968-ban a fülekkurtányi Agócs Barnabás a kastélya építéséhez, hogy ki volt az a magyar fiú, akit Masaryk elnök lovászává fogadott, hogyan és miért lett az osgyáni kastély úrnőjéből cseléd, stb. Közben gyűjtöm az anyagot a következő könyvemhez, amely a második világháború utáni csempészkedésről fog szólni – Csempészek finánctűzben. Ez egy alig feldolgozott témakör. A hatvanas és hetvenes évek határsértői mondják el érdekes vagy éppen tanulságos történeteiket. A szocialista határzár idején történtek mellett lesznek benne történetek, humoros átkelések közvetlenül a schengeni határnyitás előtti időszakból is. Puntigán József