<p>Tizenöt filmtervéből végül kilenc vált valóra Amerikában, kettőért Oscar-díjat, többért különböző rangos európai és tengerentúli elismeréssel jutalmazták. Milos Formant tizennyolc évesen még a showbiznisz vonzotta, később színházrendezői szakra jelentkezett, aztán mégis dramaturgként végzett.</p>
Így lett végül korunk egyik legjelesebb filmrendezője, akiről most Miloslav Šmídmajer készített csaknem kétórás dokumentumfilmet Ami nem öl meg, az erősebbé tesz címmel.
Nem ez az első és bizonyára nem is az utolsó cseh portré a hetvennyolc éves rendezőről, aki 1968-ban hivatalos úton hagyta el az országot, de akármelyik korábbi, róla készült dokumentumot (Jaromil Jireš vagy akár Věra Chytilová munkáját) nézzük is újra, ennyit és ilyen őszintén, mint ebben, egyikben sem vallott magáról. Amiben nyilván az is közrejátszik, hogy Šmídmajer nem a film forgatása során került egészen közel Formanhoz, és a ma már jól ismert tények mellett amerikai munkáinak mögöttes történeteire is kíváncsi volt. S a képek szerint maga Forman is nyitottabb, közlékenyebb lett az évek múlásával. Több a mondanivalója, bátrabban fogalmaz, szélesebbre tárja magánélete kapuit. Nincs időrendi sorrend a mesélésben. Mindig az adott helyhez kapcsolódó történetet hallgatjuk, a forgatási helyszínek pedig gyakran változnak. Hol Párizsban, egy hangulatos kis vendéglőben hallgatjuk a (kissé pityókás) rendezőt, hol Prágában, a Jól fizetett séta című nemzeti színházi rendezése után, máskor szülővárosában, Čáslav vasúti pályaudvarán, vagy az ott élő rokonai körében, de Madridba és New Yorkba is elkíséri őt a prágai forgatócsoport, hogy aztán connecticuti birtokán, felesége és tizenkét éves ikerfiai társaságában is megnyilvánulhasson. Prágában élő, felnőtt ikerfiairól például itt meséli el, hogy amikor hét-nyolc évnyi szünet után először találkoztak, a Száll a kakukk fészkére Oscar-röpte alakalmából, teljesen idegen volt számukra. „Ki vagy te?” – néztek rá nagy szemekkel, hiszen kicsik voltak még, amikor édesanyjukkal, Věra Křesadlovával Párizsból visszautaztak Prágába, s ezzel hosszú évekre elszakadtak világpolgárrá lett apjuktól. Két kisebbik fia a szeme előtt nő fel, s bár az édesanyjuk is cseh, Andy és Jimy inkább angolul válaszolnak apjuk kérdéseire, amivel a filmben is nemegyszer kiborítják őt.
A Száll a kakukk megrendezésére egyébként – produceri minőségben – Michael Douglas kérte Formant, aki elmondása szerint ilyen erős drámai mondanivalójú könyvet korábban még sosem olvasott. „Ez rólam szólt. Csehszlovákia Kommunista Pártja volt életem Főnővére. Ő szabta meg, mit lehet és mit nem.” Most árulta el azt is, hogy a film főszerepére eredetileg Marlon Brandót szemelte ki, aki kapásból visszautasította a felkérést, Jack Nicholsonra pedig, más elfoglaltságságai miatt, nyolc hónapot kellett várnia.”
A Goya kísérteteivel kapcsolatban is politikai párhuzamot emleget. „A spanyol inkvizíció megjelenítése mögé én egyértelműen a prágai tavasz leverését láttam.” Javier Bardem, aki Lorenzo barátot alakítja a filmben, azt nyilatkozza: „Nem érdekelt, hány percig leszek a vásznon, nekem ő nagy rendező, hatalmas ember, az ő mesterművein nőttem fel, és megtisztelő volt a felkérése.” F. Murray Abraham, aki Salierit formálta meg az Amadeusban, azt mondja: „Al Pacino küzdött a szerepért, de Milos engem választott. Csoda!” Annette Bening, a Valmont márkinéja mosollyal az arcán meséli: „A szemével mindig előjátszott. Végig mutatta, mit csináljak.” Woody Harrelson, a Larry Flynt címszereplője: „Ez a legjobb filmem, Milosra pedig felnézek azért, amit megélt.”
Érzékeny portré egy érzékeny emberről. Egyetlen mondatban ennyi Miloslav Šmídmajer filmje. Főiskolai felvételijén, amikor még színházrendezőnek készült, azt kérték Formantól, pár társa bevonásával mutassa meg, hogyan képzeli el a békeharcot. „Két percig gondolkoztam – meséli a filmben –, de mire eszembe jutott volna valami, már el is küldtek.”
Ma már biztosan tudná a megoldást, hiszen azóta is tapasztalja: „Kegyetlen dolgokra képesek az emberek.” S bár újabb filmterven agyal most is, élete egyik legszebb fejezetének ma már ő is azt a négy hónapot tartja, amelyet felnőtt fiai, Petr és Matěj társaságában a Jól fizetett séta prágai rendezése kapcsán töltött. Őket öleli hosszasan a portréfilm utolsó kockáin, de amikor már tudjuk: connecticuti házának ajtaja csak az előtt nyílik ki, aki ismeri a bűvös jelszót. Az pedig úgy hangzik, hogy CSALÁD. De nem FAMILY, hanem RODINA.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.