Elegem van a görögökből

A következőket javaslom: az eurócsoport ülésén öt perccel a harmadik görög mentőcsomagról szóló szerződés véglegesítése előtt, az egyik tagállam képviselője jelentse be, népszavazást kell tartani a feltételekről. Az eurózóna mind a 18 tagállamában, Görögországot kivéve.

A következőket javaslom: az eurócsoport ülésén öt perccel a harmadik görög mentőcsomagról szóló szerződés véglegesítése előtt, az egyik tagállam képviselője jelentse be, népszavazást kell tartani a feltételekről. Az eurózóna mind a 18 tagállamában, Görögországot kivéve. Majd a döbbent görög delegációval és közvéleménnyel közöljük, hogy a népszavazási íveken a „nem” válasz lesz az első helyen, és mind a 18 érintett kormány természetesen e „nem” válasz mellett fog otthon kampányolni. Két hétig, mert ennyi idő mindenképpen kell a kérdés megvitatásához. Addig a görögök oldják meg az országuk finanszírozását, ahogy akarják. Ja, és köszönet a görög eredetű demokrácia eme nagyszerű vívmányáért, a népszavazásért…

Csúnya, cinikus kiszúrás lenne? Igen, de nagyjából ugyanazt csinálnánk, mint a görög kormány. Erősítenénk a tárgyalási pozíciónkat egy népszavazással, aztán ünnepelhetnénk a marxista, maoista, trockista görög zsaroló diktátum felett aratott győzelmet.

Természetesen az Európai Unió ilyet nem tesz, de egyre többen akadnak ki a görög kormány hozzáállásán, meg a görög válsággal kapcsolatban a médiákban keringő egyre több csúsztatáson is. Mert egyszerűen nem igaz, hogy a görög helyzetért a fő felelős az euró, az unió, a trojka által Athénra erőltetett helytelen válságkezelés. Igen ezek is közrejátszottak, de a fő felelősök igenis a görög kormányok (és választóik) voltak. Senki nem kényszerítette az országot arra, hogy nyakig eladósodjon, csaljon (a statisztikákkal), hazudjon (a valós gazdasági helyzetről). Az sem igaz, hogy példátlan megszorításokon, recesszión mentek keresztül – erről mesélhetnének a balti országok, meg mi is a transzformációs recesszió kapcsán.

Bár az adóssághegy tényleg fenntarthatatlan méretű, nem igaz, hogy elviselhetetlen terhet jelent az adósságszolgálat, mert a kamatok nagyon alacsonyak, a törlesztést meg 40 évre széthúzták. Nem igaz, hogy a görögök a megszorítások miatt példa nélküli módon elszegényedtek, valójában az ország a fejlettségéhez képest még mindig jobban él, elég összehasonlítani a nyugdíjakat vagy a béreket a szlovákiaiakkal. Nem igaz, hogy a trojka teljesíthetetlen dolgokat kér az adózás vagy a nyugdíjak területén, és nem igaz, hogy a segítség eddig nem volt nagyvonalú. Két mentőcsomag, a második kétszeri meghosszabbítása, adósságelengedés és -átalakítás, és most készség egy harmadik megállapodásra.

És még egyet ne feledjünk: Görögország 2004 és 2012 között 46,7 milliárd euró nettó támogatást kapott az EU-tól (ennyivel többet kapott annál, mint amennyit befizetett a közös brüsszeli kasszába). Ez egy főre számítva messze a legnagyobb nettó hozzájárulás, de így lenne ez akkor is, ha az 1981-es görög csatlakozástól számítanánk. A mentőcsomagokra koncentráló vita e felett rendre elsiklik, pedig óriási összegekről van szó.

Szóval az uniós vezetőknek nincs hova hátrálni, ha engednek a görögöknek az a pokolba vezető út lesz, még akkor is, ha jó szándékkal lesz kikövezve.

A szerző a Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?