Együttműködést épít a Selye János Egyetem és a Jókai Színház

közönség

Intézményesíti együttműködését a Selye János Egyetem és a Komáromi Jókai Színház: a színház vezetése Juhász Györggyel, az egyetem rektorával és az SJE Hallgatói Önkormányzatával folytatott egyeztetések után a 2023/2024-es évadban a már meglévők mellett egyetemi bérletet is hirdet.

A folyó évadban a Selye János Egyetem két előadást kötött le a hallgatói, oktatói és munkatársai számára. A beszélő köntöst szerdán este tekintette meg az egyetemi közönség, a következő előadásra, a Örkény István tragikomédiájára, a Tótékra tavasszal kerül sor. Az együttműködés első állomásának a sikerét jelzi, hogy megtöltötték a színházat a Selye János Egyetem hallgatói, oktatói és munkatársai, ami mindkét intézmény számára pozitív visszaigazolás a jövőbeli együttműködésre nézve.

„Nagy sikernek tartjuk, hogy egyetemünk a hallgatói önkormányzat hathatós támogatásával, a Jókai Színházzal és az Egressy Béni Városi Művelődési Központtal szervezett közös programokkal több száz hallgatót, oktatót és munkatársat tudott megmozgatni az adventi időszakban. Ezzel jeleztük, hogy nem csupán kultúraszerető, hanem a kultúrát támogató közösség is a miénk. Nagyon örülünk, hogy megtaláltuk a közös hangot Komárom két legnagyobb kulturális intézményének vezetőivel, és elkezdődött egy előremutató közös gondolkozás” – emelte ki Juhász György rektor.

„A színház tudomásom szerint jó ideje szerette volna szorosabbra fogni az együttműködést a két fél között, a szándékunk, az elképzelésünk Juhász György rektor úr pozitív hozzáállásának köszönhetően most találkozott” – mondta el az induló együttműködés kapcsán Gál Tamás, a Komáromi Jókai Színház igazgatója, aki szerint a színháznak fontos a fiatal, gondolkodó, formálódó értékrendű, kérdéseket feltevő generáció. „Meggyőződésem, hogy ezen a téren kölcsönösen gazdagítani fogjuk egymást” – fogalmazott.

Gál Tamás hozzátette, hogy a 2023/2024-es évadra meghirdetendő egyetemi bérlet kapcsán a magyar hallgatók által látogatott további egyetemi központokkal – Pozsonnyal, Nyitrával – is szeretnék megtalálni az együttműködés lehetséges útját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?