Egyre dráguló látványosság

Könözsi István felvételeA történet gyökerei több mint négy és fél évszázaddal nyúlnak vissza az idők homályába. 1526 augusztusának 29. napján II. Lajos király csapatai Mohácsnál vereséget szenvedtek a török hadaktól, és maga a király is elesett. Mivel utód nélkül halt meg, rövidesen belső harcok kezdődtek a királyi korona megszerzéséért. A két vetélytárs oldalán felsorakozott a teljes magyar nemesség; míg Szapolyai Jánost a kis- és középnemesek támogatták, a Habsburg-ház sarját, I. Ferdinándot a magyar mágnások és a királyi udvar.

Szapolyai János lépéselőnybe került, és 1526. november 10-én Székesfehérváron királlyá választatta, egy nappal később pedig megkoronáztatta magát. Mivel azonban Habsburg Ferdinánd a Jagellókkal kötött szerződés értelmében jogosan tartott igényt a trónra, Pozsonyban hívta össze a magyar országgyűlést, mely 1526 decemberének 17-ik napján királlyá választotta. Magyarország fölött ismét két király uralkodott, ami az Árpád-házi uralkodók kihalását követően, úgy tűnik, kezdett hagyománnyá válni. A vitát végül is a kor szokásaihoz mérten nagyon diplomatikusan oldották meg, hiszen Szapolyai János és I. Ferdinánd 1538 februárjában megkötötte a nagyváradi békét, minek értelmében kölcsönösen elismerték egymás királyságát. Szapolyaié maradt Erdély, valamint az ország középső és északkeleti része, míg Ferdinándé Magyarország nyugati része, Horvátország, és a Dunántúl egy jelentős darabja.

Szapolyai János 1540-ben bekövetkezett halálát követően Habsburg Ferdinánd jogot formált a magyar királyság egészére, ami viszont ellentétben állt az oszmán-török birodalom hatalmi törekvéseivel. 1541-ben a török hadak elfoglalták az ország központját, Budát, két évvel később pedig a koronázó várost, Székesfehérvárt is. Magyarország három részre szakadt: középső része a töröké, Erdély Szapolyai János utódjáé, Zsigmond Jánosé lett (mint a szultanátushoz tartozó, viszonylag önálló fejedelemség). Nyugat-Magyarország Habsburg Ferdinándé maradt; Pozsony „fényes pályafutása” tehát a legsötétebb időkben vette kezdetét.

1563. szeptember 8-án koronáztak első ízben magyar királyt Pozsonyban; nem mást, mint I. Ferdinánd német-római császár fiát, Miksát. Ezt követően 267 éven keresztül, egészen 1830-ig Pozsony volt a magyar királyok koronázási városa. Tíz király, egy királynő és tíz királyi feleség fejére tették fel a koronát a Szent Márton-székesegyházban; a megkoronázottak mindegyike cseh és német király is volt egyben, némelyikük pedig német-római császár is, ami bizonyos szinten a közép-európai térség egyesítését is jelentette.

A történelmi tényekhez talán még annyit, hogy a város Mária Terézia uralkodása idején élte fénykorát. Ekkor vált Magyarország legnagyobb településévé; a városfalak és kapuk 1775-ben történt ledöntésével és a vizes árkok feltöltésével lehetőség nyílt a város terjeszkedésére. Paloták, templomok, valamint színház épült ebben az időszakban, de kibővítették a várat is. Ez a korszak II. József uralkodása idején ért véget, amikor is a király visszavonta fővárosi címét, majd 1783. május 13-án a királyi koronát is Bécsbe szállíttatta. A magyar nemesség ezt követően fokozatosan elhagyta a várost, a jelentősebb egyházi oktatási intézmények is bezárták kapuikat, majd a 19. század elején dúló napóleoni háborúk során végleg véget ért az „aranykor”.

Meglehet, ennek megidézését szolgálja a Pozsony-Óváros, illetve a Koronázási Pozsony Polgári Társulás által szervezett, idén harmadik évfolyamába lépő koronázási ünnepség. A szeptember 2. és 4. között zajló eseménysorozat programja eltér a tavalyi, illetve tavalyelőtti rendezvényekétől. A korhű forgatókönyv szerint zajló koronázáson kívül az érdeklődők idén részt vehetnek az Aranysarkantyús vitézek lovaggá ütésének ceremóniáján, a királyi lakomán, a királyi eskütételen, valamint a lovagi tornán is. A király érkezésével szeptember 2-án kezdődő ünnepségsorozatot a Hviezdoslav téren felállított óriáskivetítőn is figyelemmel kísérheti a közönség. A szervezők tartalmas kísérőprogramról is gondoskodtak, hiszen a Hal téren, a Fő téren és a Hviezdoslav téren is a népi mesterségek kirakodóvásárral kísért bemutatója zajlik majd. A szervezők gondoskodtak arról is, hogy más városok is bemutatkozhassanak a hatalmas tömegeket vonzó három nap során; ennek szellemében Trencsén, Modor, Szakolca, Késmárk és Ólubló kézművesei, illetve művészeti csoportjai mutatkoznak be a város terein és az azokon felállított kisebb színpadokon.

Kétségtelen, hogy a rendezvénysorozatnak fontos küldetése van, hiszen az 1919. március 6-ától Bratislava nevet viselő városban a magyar–osztrák–szlovák közös történelmi múlt hivatalos felemlegetése és elismerése évtizedeken keresztül nem volt szokásban. A tény, hogy a Szent Márton-székesegyházba a koronázás idején ezerötszáz korona ellenében lehet csak belépni, arról tanúskodik, hogy a rendezvényt inkább turisztikai látványosságnak, mintsem hagyományteremtésnek és -őrzésnek szánják. Bele kell törődnünk, hogy kenyérért és cirkuszért egyaránt magas árat kell fizetnünk, de tekinthetjük ezt akár „európaivá válásunk” egyik mozzanatának is.