Egyelőre hagyományos változatban az új Harry Potter-film

New York |

<p>Nem készül el időben a háromdimenziós változat, ezért a Warner filmstúdió csak a megszokott 2D-s változatban kezdi meg a Harry Potter és a Halál ereklyéi című film első részének forgalmazását novemberben.</p>

"A legnagyobb erőfeszítések dacára sem vagyunk képesek a filmet teljes egészében háromdimenzióssá változtatni úgy, hogy az megfeleljen a legmagasabb minőségi követelményeknek" - jelentette ki hétvégi közleményében a Warner. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy semmiképpen sem akarták tovább váratni a nézőket, ezért a 2D-s hagyományos formátumban megkezdik a forgalmazást.
A J.K. Rowling regényfolyamából készült filmsorozat idén érkezett a befejezéséhez. Az utolsó, Harry Potter és a Halál ereklyéi című kötetet a stúdió két részben küldi a mozikba. Az első rész premierjét november 19-ra tűzték ki Észak-Amerikában. (A magyar bemutató dátuma: november 25.)
A Warner a háromdimenziós Avatar példátlan sikere nyomán döntött úgy, hogy a kétrészes befejezést a kétdimenziós változattal egyidejűleg 3D-ben is megjelenteti. A stúdió közleményében leszögezte, hogy a Halál ereklyéi 2. része az előzetes ígéretekhez híven 2011. július 15-én debütál az amerikai filmszínházakban mind 2D-s, mind 3D-s formátumban.
A korábbi hat Harry Potter-film világszerte összesen 5,4 milliárd dolláros bevételt hozott a Warner Bros Pictures kasszájába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?