Egy város emlékrétegei

Komárom városa számos nevezetességről híres, ugyanakkor a köztéri emlékjelek rendkívül magas számáról talán kevésbé. L. Juhász Ilona, a Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központjának munkatársa sokéves kutatómunkájának köszönhetően azonban van esély arra, hogy a helyzet némileg változzon, hiszen a kézirat lezárásakor 302 emlékjelet tartottak nyilván a Duna-menti városban. Kétségtelen, a mintegy 34 ezer fős Komáromban szlovákiai viszonylatban ez rendkívül magas szám. A cél tehát adott volt, a szerző pedig nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy az összes komáromi emlékjelet kellő részletességgel dokumentálja és leírja. Ez így egyszerűnek tűnhet, azonban nemcsak az adatgyűjtés hosszan tartó aprómunkája, de a kötet rétegzettsége is azt mutatja, igényes és mély kutatómunkára volt szükség az íráshoz.

Helytörténeti katalógus
A könyv talán legegyszerűbb olvasata az, ha egyfajta katalógusként vesszük kézbe, amely egészen egyszerűen szólva: felsorol. Egy-egy emlékjelről megtudhatjuk az állíttatás körülményeit, hátterét, megkapjuk a leírását, valamint a betűhíven lejegyzett feliratokat is – egy-egy esetben, a kötet végén fényképek is az olvasó rendelkezésére állnak. E vonás okozza azt, hogy kézikönyvként is bátran használható, hiszen ha a várost járva mondjuk egy emléktábla felkelti a figyelmünket, utána csak fel kell lapozni a vonatkozó oldalakat a pontosabb informálódás végett. Ugyanitt említhető meg, hogy a téma térbeli jellege miatt a kötet tulajdonképpen városkalauz is, amelynek segítségével pontról pontra végig lehet járni az utcákat, tereket, épületeket. E tekintetben a legjobb példával talán a komáromi erődről szóló fejezet szolgál, amelyet akár párhuzamosan is lehet használni Mácza Mihály helytörténeti kalauzaival.

Megérteni az embereket és az időt
L. Juhász Ilona etnológus, s aki figyelmesen olvassa a könyvét, tetten is érheti ezt a szerzői-szakmai motivációt már az anyaggyűjtés és rendszerezés szintjén is. Ezen a téren nem kevesebbről van szó, mint hogy egy-egy kor és társadalmi csoport belső szemléletébe és motivációiba is betekinthetünk, megérthetjük azokat. Tudománytörténetileg mind az Európa keleti és középső felében kialakuló néprajz, mind a nyugati részeken szárba szökkenő kulturális és szociálantropológia egyik legalapvetőbb célja ez volt: belülről, saját szempontok alapján láttatni és megérteni egy csoport életét. Jelen kötetben számos ilyen epizódra lelhetünk. Jól látszik egy-egy állami ideológia működése például a Monarchia utolsó éveinek hőskultuszán vagy a kommunista csehszlovák állam törekvéseiben, illetve természetesen azok tárgyi leképeződésében. Ugyanakkor a helyi elitek és társadalmi csoportok életéről is elárul néhány alapvető dolgot a szöveg, legyen szó a századforduló körüli állíttatásokról, vagy ami a jelen számára még fontosabb, a rendszerváltást követő szobor- és emléktábladömpingről, ahol mind magyar, mind szlovák részről gyakran a szimbolikus térfoglalás, a nemzeti/etnikai identitás harsány felmutatása volt a cél.

Kronologikus és diakrón oldalról nézve egyetlen kavargó történetté válik mindez, ahol egymást váltó vagy szemben álló csoportok megpróbálják láttatni, gyakran a szó szoros értelmében kőbe vésni az értékrendjüket. Ugyan Komárom sem kerülte el, hogy egyes objektumokat egy-egy politikai kurzusváltás után ne távolítsanak el, de még így is szembeötlőek az egymásra épülő és egymás mellett létező különböző rendszerek és ideológiák emlékei. Talán ezen a téren van a könyvnek a leginkább mellbevágó hatása: egy helyen és együtt kerülnek terítékre az emlékjelek, amelyek bemutatása egyszerre bír émelyítő, megdöbbentő és érdekfeszítő hatással. Úgy is mondhatnánk: ez Komárom elmúlt másfél száz éve.

Nagyítás
A kézikönyves jellegből fakadóan egyes részek minden további nélkül olvashatók önállóan is, s itt külön említést érdemel néhány passzus, amelyek önmagukban a kötet egy-egy csúcspontját adják. Mindenekelőtt ilyen a Klapka-szoborról szóló rész, amelynek köszönhetően a korabeli helyi elit, ill. országos törekvésekről is képet alkothatunk, de ugyanennyire hasznos szakasz a Jókai-emlékjelek hosszas felsorolása, amely kiváló körképet nyújt az író helyi és politikai rendszereken átívelő kultuszáról. A legintegratívabb fejezet talán a zsidó emlékjelekről szóló, amely ugyancsak beszédesen nyújt betekintést a komáromi zsidóság történetének egyes fejezeteibe. A jelenkor olvasóját pedig egészen biztosan megragadja az Erzsébet hídnál található Trianon-emlékmű története, vagy még inkább a Cirill és Metód-szobor állíttatásának szövevényes és hisztérikus folyamata. Mindegyik esetben képet kaphatunk az avatási ceremóniákról, s ilyen tekintetben a (politikai) rítuskutatás számára is fontos adalékokkal szolgál a könyv.

Nyelvi szövet
Szólni kell a szöveg sokszínűségéről, annak „szövetéről” is. L. Juhász Ilona a kutatói főszöveg mellett más munkáiban is nagy hangsúlyt helyez a különböző emlékjelek feliratainak betűhív lejegyzésére, valamint rendszeresen szerepeltet korabeli hosszú idézeteket is egy-egy forrásból, mi több, a munkái végén általában terjedelmes, forrásgyűjteménynek minősülő függelékek találhatók. Ez a három szövegtípus automatikusan nyelvi gazdagságot ad, hiszen nemcsak a feliratok sajátos nyelvisége mutatkozik így meg, de egy-egy kor irodalmi nyelve is.

Nyitott mű
A szerző néhány személyes meglátása itt-ott felbukkan ugyan a szövegben, azonban a könyv fő jellegzetessége az, hogy tárgyilagos és adatgazdag. Emiatt lehetséges, hogy a legkülönfélébb beállítottságú olvasók (s gondoljunk itt elsősorban politikai ideológiákra) is örömmel lapozhatják. A könyvet azonban nem tarthatjuk lezárt műnek, s nemcsak azért, mert az emlékjelek állítása tovább folyik a kiadás óta. L. Juhász Ilona már dolgozik a második köteten, amelyben Dél-Komárom emlékjeleinek leírása mellett térképes rész, valamint egy néprajzi/etnológiai elemző szakasz is helyet kap majd.

L. Juhász Ilona – Komárom emlékjelei az államfordulatok és rendszerváltások tükrében. Somorja – Komárom: Fórum Kisebbségkutató Intézet – Etnológiai Központ, 2018