Egy irodalmi műhely arcai

A Literatura angol nyelven is megjelentetett 2004/3–4-es számát Veres András mutatta be: a kiadvány a modern és posztmodern magyar irodalommal foglalkozik, különös tekintettel a nyugati, illetve világirodalmi befogadási esélyekre. Kosztolányi, illetve az egyre fényesebb világirodalmi karriert befutó Szerb Antal mellé természetesen Márai és Kertész sorakoznak fel, de már Szabó Magda, Nádas Péter, Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos és Rakovszky Zsuzsa is számottevő részeivé váltak az összeurópai irodalmi diskurzusok játékának. E kulturális mozgásokat katalizálják az ún. kulturális évadok. A Hollandiai Kulturális Évad, mely a Hongarije aan Zee (Partra, magyar!) címet viselte, december 17-én ér véget. A folyóirat elsősorban a holland recepció természetére összpontosított, de látványosan Janus-arcú, hiszen a már küszöbön álló oroszországi magyar évadra is figyel. Örömmel olvassuk, hogy például Konrád György szinte már „holland nemzeti szerző” is, hogy Rakovszky Zsuzsa regényének most készül holland fordítása, de legfőképp az a barátságos, az irodalomértés mikéntjeire is kiterjedő szakírói soknyelvűség (a többnyelvűség a maga primer értelmében is jelen van: az angol nyelvű tanulmányokat holland és orosz rezümé követi) örvendetes, mely a propagandisztikus irodalomészlelésről átirányítja a figyelmet a hungarisztika iránt érdeklődők nyelvi-didaktikai pragmatizmusára, miközben a magyar irodalomtörténet-írás módozatairól is számot ad Tverdota Györgytől, Pomogáts Bélától Vári Györgyön át mondjuk Angyalosi Gergelyig vagy Dérczy Péterig. Az irodalomtörténet esélyei című kötet (Gondolat) inkább elméleti síkon közelíti meg az irodalomtörténet-írás paradigmatikus rendszereit, s a megközelítések zömében éppen a feladat lehetetlensége melletti érvelés a domináns. Veres ismertetése Tverdota György Tizenkét vers című kötetének méltatására is kitért, mely az Eszmélet-ciklus merőben új szemléletű, hagyománytörő elemzését tartalmazza.

Kőszeghy Péter Újfalvi Imre Keresztyéni énekek (Debrecen, 1602) című művének hasonmás kiadásával kezdte bemutatóját, hangsúlyozva, hogy az 1930-as években alapított Bibliotheca Hungarica Antiqua újabb, immár harmincnyolcadik kötete méltán érdemelte ki az újrakiadást. Ezt kivált a kötet előszavában található irodalomtörténeti igényű összefoglalás támasztja alá, mely a protestáns irodalom első történeti-tipológiai jellegű rendszerének tekinthető, s Újfalvi ez által egy csapásra anyanyelvi irodalomtörténet-írásunk egyik kulcsfigurájává emelkedik. Újfalvi Imre tipikus képviselője és áldozata volt a reformátusságon belüli teológiai és életvezetési vitáknak, szenvedélyesen lépett fel Hodászi Lukács püspök „főpapi tanai” ellen, rangjától is megfosztották, jogtalanul citálták a „református államegyház” ideológiájának bűvöletében hadakozó Báthory Gábor bírósága elé, immár lelkészi hivatalától megfosztva. A „nyavalyás, boldogtalan Imre pap” nevét 1602 után a hivatalos református irányvonal egyszerűen eltávolította a debreceni énekeskönyvek címoldaláról, s így ha az életben nem is, irodalmilag mindenképp sikerült Újfalvit diszkvalifikálni. Ács Pál utószava nemcsak a hitviták korának egy sötét fejezetét tárja fel, nemcsak értelmiségi sorsok önstilizációit mutatja be, hanem éles irodalomelméleti megfigyelésekben is gazdag.

A Régi Magyar Költők Tárából két új kötet is napvilágot látott: a XVI. századi (új!) sorozat tizenkettedik kötete többek közt Csáktornyai Mátyás, Baranyai Decsi János, Cserényi Mihály, Munkácsi János, Telegdi Kata költeményeinek jegyzetelt, kritikai kiadásait tartalmazza, külön színfoltot képviselnek a Fortuna sorsvetőkönyv jóslatversei, illetve a naptárversek műfajába sorolható csíziók. A közelmúltban megindult XIII. századi sorozat immár az RMKT harmadik alsorozataként válik egyre ismertebbé. E sorozatnak az eddig talán legnagyobb figyelemre méltó vállalkozása Amade László verseinek várva várt kritikai kiadása, mely Schiller Erzsébet és Ajkay Alinka munkája. A pótolhatatlan jelentőségű munka már a kezdet kezdetén tisztázza azokat az elbizonytalanított biográfiai adatokat, melyek az Amade-életrajzot furcsa ambivalenciákba kényszerítették. Schiller Erzsébet előszava és Ajkay Alinka biográfiai tanulmánya legalább olyan jelentőségű, mint Borzsák István Bornemisza Péter sokat és sokféleképp elemzett tragédiáját kellő szakmai hozzáértéssel feltérképező, a szakirodalom egészét meggyőzően korrigáló tanulmányai. Amade, immár végérvényesen kijelenthető: 1704. július 26-án született. Az irodalomtörténetek egy részében a szintén költő Amade Thádé által készített 1836-os kiadás előszavából vett téves adat (1703. március 12.) öröklődött, a helyes adatot Gálos Rezső a nagyszombati anyakönyv alapján már 1937-ben korrigálta, de két 1739-ben kelt Amade-levélből is kihámozható a születés pontos dátuma. 1703 márciusában Amade László bátyja, Sándor született, akit még csecsemőkorban ért el a halál. A kötet kritikai kiadásban közli a költő magyar, latin és német (valamint kevert nyelvű, ún. makaróni) verseit, természetszerűleg a gyűjtemény még bővíthető lenne az Amadénak tulajdonított szlovák versekkel.

Knapp Éva és Tüskés Gábor új könyve a populáris grafika 17–18. századi alakváltozatairól szól, és több éves kutatásra épülő tudásrendszert összegez: a kötet a kortárs elméleti diskurzusok által is olyannyira kedvelt intermedialitás kérdései mellett a populáris regiszter kutatásának és kutathatóságának problémáit is felveti. Egy-egy embléma, imakönyvekben, szentéletrajzokban, freskókon megjelenő versekkel vagy prózai szöveggel kísért kép értelmezése mára már sokunk számára szinte dekódolhatatlan üzenetanyagot közvetített.

A Balassi-év legszebb képes kiadványaként jelent meg szintén a Balassi Kiadó gondozásában a Balassi Bálint és kora című kiadvány, mely Kőszeghy Péter, Szentmártoni Szabó Géza, Csörsz Rumen István és Pálffy Géza interdiszciplináris kutatásokra épülő tanulmányait közli. A könyv irodalomtanárok számára potenciális kötelező olvasmány.

Már a Knapp–Tüskés-könyvvel kapcsolatban utaltunk arra, hogy a kultúra területeinek erőszakos szegregációja nem természetes és folytonos jelenség, s hogy épp az egymásban levés, az átjárhatóság az a természetes létállapot, melyben az irodalmi szöveg és a vele kapcsolatba kerülő egyéb kifejezésformák új jelentéstartalmakkal töltődhetnek fel, illetőleg különféleképp (más-más kulturális gyakorlatokra lebontva) jeleníthetik meg az adott társadalmi energia áramlását. Kecskeméti Gábor a régi magyar irodalom tanulmányozói számára immár megkerülhetetlenné vált Historia Litteraria sorozat kapcsán (Universitas Kiadó) fejtette ki, mennyire mást jelentett a historia litteraria fogalma a posztromantikus episztémé berobbanása előtt: autonóm, mesterségesen elkülöníthető irodalomról korábban nem beszélhetünk. Az 1995-től megjelenő sorozat két újabb kötettel gyarapodott: Tarnai Andor a historia litteraria magyarországi történetét érintő tanulmányai alkotják a sorozat tizenhatodik kötetének anyagát. Tarnai legendás egyénisége volt a régi magyar irodalom kutatásának, s a magyarországi írásbeliség első kritikatörténeti szintézisét megalkotó műve minden idők egyik legfontosabb szakkönyvévé vált. Jelen kötete a magyar irodalomtörténeti hagyomány mikroszintézise, s Czvittinger, Bél Mátyás, Rotarides Mihály, Bod Péter pályaképe jelzi azt az utat, melyet Tarnai bejár a historia litteraria felbomlásának korszakáig. Bod Péter a hőse a sorozat tizenötödik kötetének is, mely Tüskés Gábor szerkesztésében jelent meg, s a magyar irodalomtudományi és irodalomtörténeti kánon megteremtőjeként is tisztelt szerző sokoldalú bemutatására vállalkozik: a Magyar Athenas (az első magyar nyelvű irodalmi lexikon) értékszempontjaitól kezdődően Bod Péter munkamódszerén át a szerző térképein, a székely rovásírásról alkotott véleményén keresztül a román történelemről alkotott nézeteiig.

Korompay H. János Arany János levelezésének harmadik kötetét mutatta be (Universitas Kiadó), mely 520 levelet tartalmaz (a sztoikus vigasztaló levelektől kezdődően a teljesen hétköznapi karakterű írásokig), s ezeknek mintegy harmada korábban kiadatlan volt. Horváth János mindmáig megkerülhetetlen verstani munkái az Osiris Klasszikusok sorozatban jelentek meg az életműsorozat nyitányaként. Dávidházi Péter Szörényi László „Álmaim is voltak, voltak” című tanulmánykötetét mutatta be (Akadémiai), mely elsősorban Vörösmarty, Arany, Jókai és Petőfi munkásságára összpontosít. Az Arany-tanulmányok ragyogó elemzéstechnikája nemcsak az Arany-értés alaphangoltságait villantja fel, hanem Arany költészetének pars pro toto jellegű működésmechanizmusait is feltárja a Visszatekintés című költemény kolosszális, próteuszi alakváltozatokat öltő verselemzése kapcsán, mely egyszerre következtet a költő világnézetére, humor és tragikum viszonyára, epikum és elégikum egymásra vetüléseire, egyszerre mutatja be a genetikus és a retorikus elemzés módszereit, a vers szerepét a kötetkompozícióban, s egyszerre ad recepciótörténeti áttekintést is. Kerényi Ferenc a „Szó és tett jellemzik az embert” című kötet kapcsán (Kriterion), mely Bajza József, a „magyar Lessing” írásaiból nyújt átfogó válogatást, keserűen jegyezte meg, hogy a kimagasló költő, esszéíró, kritikus kerek születésnapjáról a magyar kultúra fő árama szinte teljesen megfeledkezett.

Pomogáts Béla négy saját kötetéről beszélt, melyek az európai integráció, az erdélyi autonómia kérdéseitől kezdve a költészettörténetig terjedő tematikai skálát vonultatnak fel.

Noha Kerényi Ferenc a könyvkiadás áldatlan helyzetét is hangoztatta, illetve a támogatáspolitika anomáliáira is hangsúlyt helyezett, Richard Pražák professzor felszólalása is arról győzte meg a közönséget, hogy e tudományos műhely nemzetközi mércével mérve is maradandó munkákat tett le az asztalra.