Egy életen át hordott szeretet

„Számomra a tanítás szórakozás volt.” Dömötör Ede felvételeEzzel a szerda estével a Múzeumi Szalon harmadik szezonja kezdődött. Kassa, Léva és Alsósztregova után negyedszer került sor a rendezvényre a múzeum fővárosi székhelyén kívül. Az idei esztendő első Múzeumi Szalonjára sokan voltak kíváncsiak: Gáspár Tibor személye a Vasmacska Stúdiószínpad nézőterére vonzotta a volt tanítványokat, kollégákat, eljött a hajdani pápai diáktárs, érkeztek Kulcsodról, a szülőfaluból, nem is üres kézzel. A tanár úrék egykori házából hoztak egy gerendaszeletet, melybe még valamikor negyvennégy karácsonyán ütött golyóhüvelyt a tizenhat éves Gáspár Tibor.

Az időről meg a történelemről amúgy is sok szó esett az est során. Miklósi Péter hangosan kimondott célja az volt, hogy kedves és úgymond nem éppen kedves emlékeiről faggassa a jövőre nyolcvanesztendős pedagógust. Az első kérdés arra a két körtefára vonatkozott, melyek ott álltak a Csilizközben, Kulcsodon, a református lelkészlak udvarán. A fák egy fényképen láthatók Gáspár Tibor Kulcsodról írt könyvében. Alattuk az akkor tízesztendős szerző áll. Onnan, a körtefák alól barangolhattuk be a tanár úr kalandos életútját, melyet gyakran felkavartak a politikai forgószelek. Akkor is például, amikor csak lopva jöhetett haza a Pápai Református Kollégiumból, ahol dédapja Petőfi és Jókai diáktársa volt, s oda járt valamennyi felmenője.

Öröm volt látni Gáspár Tibor csillogó szemeit, amikor pápai tanárairól, Sándor Pál magyar szakos tanáráról, Lőrincze Lajosról, a nyelvészről vagy éppen Fejes Zsiga bácsiról, kedvenc matematikatanáráról mesélt. Igaz, latinból olykor szekundát kapott, de az év végére mindig kijavította a latinjegyét. Negyvennyolcban érettségizett Pápán: „Szökve végeztem az utolsó éveket” – mondta.

A lelkészcsaládban felnőtt fiatalembert pápai tapasztalatokkal és élményekkel felvértezve azután Csehországba fújták a fent említett politikai forgószelek – Rokycanyba, egy kaszárnyába, ahol fogalmazása szerint talán nem is katonának, hanem ágyútölteléknek képezték ki őket. Rengeteg szlovákiai magyar újonc volt ott Dél-Szlovákia különböző régióiból; úgy énekelték a csallóközi, a gömöri meg a keleti magyar fiúk a magyar katonanótákat a rokycany-i alakulat erre a célra fenntartott szobájában, hogy zengett a kaszárnya…

Ötvenöt szeptemberében kezdett tanítani Komáromban, az akkori tizenegy éves középiskolában. Pedagógusi pályája során négy-ötezer diákja lehetett, köztük sok kedvenc. Egyikük, a ma Budapesten élő Szepes Hédi volt a komáromi Múzeumi Szalon meglepetésvendége: pár napja érkezett Moszkvából, ahol művészettörténészként éppen egy kiállítás rendezését fejezte be, mégis örömmel vállalta, hogy eljöjjön szülővárosába, Gáspár Tiboroz. „Halálosan szerelmes voltam a tanár úrba” – árulta el Miklósi Péternek és a közönségnek, majd arról vallott, milyen könnyű volt Budapesten továbbtanulnia azokkal az alapokkal, amiket Gáspár Tibortól kapott.

Aki azért az élete nem éppen kellemes epizódjait sem hagyta ki a komáromi beszélgetésből. Azt például, hogy ötvenhét és nyolcvankilenc között megfigyelt személy volt, hogy nem egy diákját arra kérték, valljon ellene, hogy nemegyszer hajnali ötkor ment haza a kihallgatások után, reggel nyolckor pedig ismét a katedrán kellett állnia. „A félelem még ma is bennem él” – mondta Gáspár Tibor a döbbent csendben.

Amit nem lehetett megírni akkoriban az újságokban, elmondták a diákjai az irodalmi színpadi összeállításokban. A tanár úr a korvallató költészetet állította színpadra. A hetvenes években már bátrabban alkalmazták a korszerű rendezési megoldásokat, a nyolcvanas években áttértek a diákkomédiákra. Négy évtized során hatvankét összeállításban ezerötszáz diákja szerepelt, tanári pályája során a komáromi magyar gimnázium diákjai több tucat első, második és harmadik helyezést értek el az országos vers- és prózamondó versenyeken.

Amikor Miklósi Péter napjainkra terelte a szót, megjegyezve, hogy most a Jágóké lett a világ, Gáspár Tibor annak a reményének adott hangot, mely szerint az emberiségnek rá kell döbbennie arra, hogy vissza kell térnie Istenhez. „A szeretetet egy életen át hordom. Számomra a tanítás szórakozás volt. Játék. Ha előadásokat tarthatok, az örömöt okoz. Mondják, hogy ezek az előadásaim optimisták. Ez a derűlátás az egész magyarság derűlátása is.” Amikor pedig Miklósi Péter megkérdezte, hogy az elmúlt hetvenkilenc esztendő alatt tulajdonképpen hány évet élt, Gáspár Tibor menten rávágta, hogy legalább a dupláját.

A Múzeumi Szalonok kedves hagyománya, hogy a taps után a vendég egy tárgyat adományoz a pozsonyi Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának, Komáromban sem szakadt meg. Gáspár Tibor azt a magnetofont ajánlotta fel, mellyel legelső irodalmi színpadi összeállításain dolgozott a komáromi gimnázium aulájában. Nem véletlenül neves tanítványa, Kiss Péntek József rendező hozta a nézőterére a becses ajándékot.

„Nagy emberi tisztesség a pedagógia. És nagy emberi becsület.” Gáspár Tibor e két mondata lehetne annak a szerda esti két órának az üzenete, melynek során rengeteg új adalék került a tanár úr eddig is színes portréjához.