<p>A Komáromi Jókai Színház pályázatot hirdet szlovákiai magyar szerzők számára olyan színpadi librettó megírására, melynek központi témája a felvidéki magyar identitás fejlődése, alakulása a történelmi események tükrében – mondta el a színház dramaturgja szerdán az MTI-nek.</p>
Drámapályázatot hirdet a Jókai Színház
Komárom |
Varga Emese hozzátette, olyan, akár személyes ihletésű történeteket várnak, melyek 1900-tól napjainkig követik és tükrözik a felvidéki magyarság sorstörténetét. A pályázati kiírásban szereplő feltétel, hogy az egyes jelenetekben ne verbálisan bontakozzanak ki a viszonyok és a történet, hanem erős szituációkból álljon össze a történelmi füzér és a mű zenével, tánccal, mozgáselemekkel előadható legyen. A pályázatra 2014. március 15-ig várják az alkotásokat, az első díj 1200 euró, az eredményhirdetést júniusban tartják.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.