Dragomán György a Berlini Művészeti Akadémia tagja lett

Dragomán György

Magyar írót is a tagjai közé választott a Berlini Művészeti Akadémia: Dragomán György Facebook-oldalán számolt be róla, hogy az akadémia huszonkilenc másik művésszel egyetembentagjává választotta. Az író-műfordítót, a Máglya és A fehér király szerzőjét az irodalmárok szekciójába sorolták be, Esther Kinsky, Eva Menasse, Steffen Mensching és Katharina Schultens mellett.

Az Akadémia közleménye szerint a választás még tavaly novemberben történt, azóta pedig minden új tag elfogadta a megválasztását.

A szervezetnek négyszázhuszonhat tagja van jelenleg, hat szekcióban: képzőművészet, építészet, zene, irodalom, előadóművészet, valamint film- és médiaművészet. Ezek közül a zenei, a szépművé-szeti és az építészeti tagozatba vettek fel idén új művészeket.

Dragomán György kötetei egyébként Németországban is nép-szerűek. Könyveit több mint harminc nyelvre fordították le, a német piacon pedig kifejezetten sikeres a szerző.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?