Dokumentumfilm a rendszerváltás utáni magyar undergroundról

Budapest |

<p>A rendszerváltozás utáni zenei underground közeget és magát a kort mutatják be dokumentumfilm-sorozatukban a BP underground alkotói, az első rész a hardcore-ral és a punkkal foglalkozott.</p>

Koltay Anna, a dokumentumfilm egyik rendezője - egyúttal az M5 műsorvezetője - az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában elmondta: míg a 70-es, 80-as években a szocializmus ellen lázadó underground zenészekkel már több film és könyv is foglalkozott, a rendszerváltozás utáni időkről eddig nem készült átfogó munka. Őt és rendezőtársát, Turán Esztert az érdekelte: a vasfüggöny lehullása, a "nagy szabadság" eljövetele után mi hozta össze ezeket a csoportokat és mi zavarta őket. A film válasza, hogy a hirtelen jött változások közepette nagyon sokan nem tudtak mit kezdeni magukkal. "Zűrzavaros világ volt", sokan vesztették el az állásukat, "lesüllyedtek, és ezekben a zenei közegekben találtak kapaszkodót" - elemezte.

A rendező beszámolt arról, hogy alkotótársával együtt járatosak ebben a közegben: míg Turán Eszter a 90-es évek közepét, addig ő a 90-es évek végét, a kétezres évek elejét élte meg ezen a színtéren. Fontosnak tartották, hogy a legfontosabb zenekarok kulcsfigurái megszólaljanak az 52 perces, archív felvételekkel teli dokumentumfilmben, emellett egy szociológus és újságírók elemzik ezt a korszakot, "kicsit más szempontból".

Megfogalmazása szerint filmjükkel korlenyomatot szerettek volna létrehozni, és úgy látják, hiánypótló alkotás született, amely olyanokat is megmozgat, akik nem voltak részesei ennek a világnak.

A dokumentumfilmet júliusban egyszer már bemutatták Budapesten, majd néhány napig online elérhető volt. Jelenleg az alkotók filmfesztiválokon igyekeznek szerepeltetni, az ősszel pedig országos turnéra indulnak, amelyen terveik szerint koncertekkel, közönségtalálkozóval egybekötve mutatják be a filmet.

A dokumentumfilm-sorozatban a többi szubkultúrát is  bemutatják, a következő részekben a hip-hop, illetve a klasszikus rock és az alternatív vonal kerül előtérbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?