Doktor úr, minek a szív…?

Senores e senoras, nézzék el nekem, por favor, hogy máris a zavaró tényezőket veszem sorra, ezekből ugyanis kevés akad. A Papa és mama bonyodalmai korrekt közönségdarab, szerethető, vállalható, „jól kommunikálható”, a gegek mellett lejön a mondanivaló is, kuncogás közben el lehet gondolkodni az élet dolgain. Ennek fényében tényleg mellékes, hogy az ember ritkán ad borravalót a saját inasának, ha kis diszkréciót kér tőle, vagy nem mondja, hogy kérem a következőt, ha előtte a beteg hangosan konstatálja, hogy elsőként érkezett a váróba. Mindegy, nézzük a történetet, melyet először nézhetünk magyarul, hála a fordítóként bemutatkozó Fabó Tibornak. Fabó igazi „idegenvezetőként” navigál minket végig a darabon egy furfangos orvos szerepében, aki a lelkeket is gyógyítani igyekszik, a szerelmeseket pedig szépen összeboronálja. Merthogy „élni, az hatalmas akaraterőt kíván”. Ha nincs miért, kiért, kezdődnek a szervi bajok, aztán meg sem áll a középkorú ember a koporsóig, lehet fejtegetni a halál okát. Hát igen, a szerelem a legjobb terápia. Az elején, amikor Kövesdi Szabó Mária bevánszorog a színpadra, azt hisszük, ott menten meghal, ha nem siet a doki. Aztán megérkezik mellé Dráfi Mátyás, egy másik élő roncs, egymásra néznek, és már bontakozik is kifelé a lamúr, felejtődnek a szervi bajok. A gyerekek azonban nehéz esetek. Mindkettő egyetemi tanár, kimértek, megfontoltak, racionálisak, közös akadémiát alapítanak, aztán csak a munka, a rohanás, semmi romantika, sőt szüleiket is eltiltják egymástól, mert nem hiszik el, hogy az ő korukban is fellángolhat még a szív. Aztán minden jóra fordul, ásó, kapa, nagyharang, finito.

Nos, drámai mélységeket ne várjunk egy ilyen sztoritól, Alfonso Paso nem korszakos zseni, viszont jó iparos, biztos kézzel poentíroz, bonyolít, ügyesen adagolja az érzelmeket és a finom humort, végig a realitáson belül marad, a felvázolt helyzetek pedig elég mindennapiak ahhoz, hogy életszerűvé tegyék a darabot. Paso a vulgármodern és a társasági modern határán egyensúlyoz, a generációs problémák lassan, fokozatosan bontakoznak ki, de nincs dráma, helyette a darab happy enddel oldódik fel. A rendezőnek azonban nehéz dolga van, mivel vizuálisan nem igazán tupírozható a sztori. Legtöbbször ketten állnak és beszélgetnek, érvelnek, vitáznak, aztán hárman, négyen teszik ugyanezt. Horváth Lajosnak nem volt mindenre egyformán jó látványfokozó ötlete, ámbár meg kell hagyni, néhol remek megoldásokat láthatunk. Amikor a „süket” férfi a rossz fülével meghallja a nő órájának ketyegését, amaz pedig a rossz szemével fél méterről elolvassa a cetlire írt gyógyszernevet, hát az maga az orvostudomány csodája. A két „öreg” szerelmes szerepében Dráfi Mátyás és Kövesdi Szabó Mária végigbrillírozza a két felvonást. Külön öröm végre-valahára komáromi vendégművészt látni a kassai deszkákon (jöhetnének többen és gyakrabban is), mindenesetre nála szeretetre méltóbb, feszélyezettebb, fülig szerelmes öreg kamaszt rég látott Madrid népe. Kövesdi Szabó Máriánál bájosabban pedig kevesen tudnak „élő egyenesben” becsiccsenteni Szent Flórián-pezsgőtől, nem beszélve arról a jelenetről, amikor álterhesen megjelenik az ajtóban, és szégyenkezést színlel saját lánya átverésére. Nem lövök le minden poént, majd meglátják. A két racionális fiatal entellektüelt Tóth Éva és Nádasdi Péter játssza, előbbi néha szöveget mond fel anélkül, hogy valóban átengedné magán, utóbbi viszont lehengerlően adja a koravén, érzelmek nélküli nyárspolgárt. Kettejük jelenetei nem igazán működnek, nem tudom, ezt az író akarta-e így, vagy egyszerűen csak a két színész nem passzol egymáshoz. A „motoros” jelenet kivétel, abban a néhány percben felsejlik az igazi dráma, amelytől az író végig óvakodik.

A díszlet felemásra sikeredett, a fehér, orvosi függöny jó ötlet, a színpad közepére stilizált, faággal terhelt ablak viszont kevésbé. A zöldre festett bútoroknak funkciójuk van, itt nincs mit magyarázni. A jelmezek ötletesek, sokatmondóan részletezőek, ez lendít a darabon. (A jelmez és a díszlet is Lengyel Veronika m. v. munkája.) A zene úgyszintén: tüzes flamenco, sejtelmes tangó, romantikus gitárfutamok, mikor mi kell. Ez az előadás bárhová elvihető, lehet vele tájolni, abszolút biztonsági kűr. Amit vállaltak, azt becsülettel teljesítették, és mivel ama bizonyos fejsze nem lett túl nagy fába vágva, könynyen felaprítható a tűzifa, hogy meg ne fagyjunk ebben a hideg, álszent, érzelmek nélküli világban.