Doktor úr, a támasz

Petr Jarchovský forgatókönyvíró megírta családja élettörténetét, amelyből Jan Hřebejk Kertészet címmel filmtrilógiát forgat. A háromrészes mű valójában az 1999-ben bemutatott, nagy sikerű kultuszfilm, a hatvanas évek végén játszódó Kuckók (Pelíšky) előfilmje. A trilógia első epizódja A család barátja címmel a napokban került a hazai mozikba.

A Kertészet: A család barátja 1939 és 1945 között játszódik, vagyis a második világháborús években, de nem a háborúról szól, front és harci műveletek nincsenek jelenen a 130 perces játékidőben. A film elején a Gestapo embereinek, a végén a felszabadító orosz csapatok katonáinak a jelenléte jelzi a háborús viszonyokat – de sem ezek, sem azok „nem lőnek”, tehát nem folyik vér. Illetve mégis, de csupán valamelyik év karácsonyán fröccsen valahol a háttérben (nem a szemünk láttára) a szentestére tervezett vacsorához szerzett libából, amelynek a nyakát orvosi szikével vágja el Jiří, a doktor úr (Ondřej Sokol), a család segítőkész barátja és támasza. Az óvóhelynek kialakított pincében őrzött liba levágása körüli teketóriázás – a komikum forrásaként tálalva – hosszú perceket visz el a filmből. Kérdéses, mennyire eredeti és hatásos.

No, de a libapecsenyés karácsonyestig történik egy s más. A film egy nagy család zárt, steril mikrovilágát mutatja be. Jól szituált három nővér áll a dráma középpontjában, közülük a főszerep Vilmának (Aňa Geislerová) és a gyermekeinek jut. A férjek – még párjuk előtt is titkolva – részt vesznek az ellenállásban. Titkos röpiratok terjesztéséért a Gestapo emberei elhurcolják őket, a lassan csordogáló, de ígéretesnek mutatkozó sztori elején. Itt sincs brutalitás, gyors vágásokkal, nagyon laza kötésekkel illeszkednek egymáshoz az ellenállók megfigyelését, követését, majd letartóztatását kibontó események. A nővérek a férjeket hazavárva egy vidéki villában vészelik át a háborút úgy, hogy a doktor úr látogatja és segíti őket. Szintén részt vett az ellenállásban (Vilma férjével tartotta a titkos kapcsolatot), ám ő valahogy nem került gyanúba, ezért úgy érzi, kötelessége segíteni Vilmát és a nővéreket.

A doktor úr szervezi a karácsony esti meghitt ünnepséget – hosszasan, unalomba hajlón nyúlik végig a film közepén –, libapecsenye-fogyasztással, ajándékosztással, énekléssel, családi mozizással, meseolvasással a gyerekeknek, vagyis jó néhány olyan érdektelen momentummal, amelyek nem mozdítanak a történeten. Ráadásul nem érezni, hogy a ház falain kívül dúlnak a történelemformáló erők, bár valószínű, éppen ez volt a szándék: megmutatni, hogy az ember a legzordabb időkben is vágyik a szeretetre, az együttlétre a szeretteivel.

Telik az idő (lassan), a felszabadító orosz csapatok jelenléte jelzi a háború végének közeledtét, és a reményt, hogy a nővérek elhurcolt párjai hazatérhetnek. Vilma azonban hivatalos értesítést kap férje elhunytáról. A férjnek és apának – aki nem is látta a kislányát, mert letartóztatása után született – megadják a végtisztességet. Vilma és a doktor úr számára érzelmi síkon is szabaddá válik az út – addig önmegtartóztatón, szigorúan baráti, de szoros kapcsolatban léteztek egymás mellett. Ám váratlanul betoppan valaki. Jelenlétével összekuszálja az addig kialakult viszonyokat és elszabadítja az elnyomott vágyakat. Itt kezdenek egymásnak feszülni érzelmek, innentől kezdve van tétjük a kapcsolatoknak, innentől bonyolódik igazi dráma... Reméljük, így folyik át a családi történet a következő epizódba, hogy legalább a második részben felvillanjon valami a Kuckók fényéből.