Dióhéj kisegér, kóróhegedű

Hogyan lesz egy fél dióhéjból kisegér? A két keskenyebb végén bekenjük egy kis ragasztóval, az egyik végére keresztben három-négy rövidebb szál cérnát vagy horgolópamutot, a másik végére hosszában egy hosszabb cérnaszálat ragasztunk, és már kész is a kisegér bajsza meg a farka.

Vankó Terézia: „Minél jobban nyálazod, annál jobban szól a kóróhegedű” Szőcs Hajnalka felvételeHogyan lesz egy fél dióhéjból kisegér? A két keskenyebb végén bekenjük egy kis ragasztóval, az egyik végére keresztben három-négy rövidebb szál cérnát vagy horgolópamutot, a másik végére hosszában egy hosszabb cérnaszálat ragasztunk, és már kész is a kisegér bajsza meg a farka. Szemet a bajusz fölé akár filctollal is rajzolhatunk, és ha kétoldalról egy-egy fél pisztáciahéjat is ráragasztunk, ezeket a füleket még Miki egér is megirigyelné. A múlt hét vasárnapjáig én sem tudtam, hogy ilyen egyszerűen ilyen csinos egérke készíthető, de a Sellyei Ifjúsági Klub (SIK) által rendezett játszóházban sokféle ehhez hasonló trükköt megtanultam.

Első nekifutásra nagyon jól sikerült a SIK kezdeményezése. Ezután minden hónapban egy-egy vasárnap délután a gyerekes családoknak játszóházat szerveznek. Az újszülöttnek nevet is adtak: Kuckónak keresztelték. Az első Kuckó játszóház programján kézművesség szerepelt, ennek megfelelően egy hosszú asztalon az ehhez szükséges eszközök, nyersanyagok széles skálája várta a kis kézműveseket: dió- meg pisztáciahéj, amiből az egérkék készültek, volt itt burgonya, amit ezúttal nem vágtak össze gulyásba, hanem jó néhány hurkapálcikával megtűzdelve csinos kis sündisznót készítettek belőle. Sünit színes papírból is lehetett kivágni, mindenféle más állatkákkal, gyümölccsel satöbbivel együtt, de ezt kombinálni is lehet például úgy, hogy egy lyukas papírkörte közepében cérnaszálon egy papíregér függjön. Az egyik apuka néhány gyerek érdeklődő tekintetétől kísérve töklámpást fabrikált. Amelyik gyerek pedig csak később csatlakozott a lámpáskészítőkhöz, annak le kellett venni a tökfej kalapját, hogy beleleshessen a lámpás belsejébe, mitől is világít az ijesztő fej. Jómagam egy kóróhegedű elkészítésére vállalkoztam. Útbaigazítást és nyersanyagot Vankó Teréziától, a deáki óvoda Czabán Samu-díjas igazgatónőjétől kaptam, aki kolléganőjével, Száz Erzsébettel együtt a SIK felkérésére vállalta a kézművesség oktatását. „Eddig nem vettünk részt hasonló rendezvényen, de az óvodában rendszeresen foglalkozunk ilyesmivel. Nem is tudtuk előre, hogy mi mindenre lesz itt igény, ezért sok mindennel készültünk, nemcsak rajzlapot meg színes ceruzát hoztunk, hanem kivarrókat is, ha nagyobb gyerekek is lennének.” Az óvónő egy minta-kóróhegedűt is mutatott, melyet a férje készített még régebben az óvodásoknak. Ennek alapján csináltam én is hároméves Laura lányomnak egy „kórómuzsikát”, de őt jobban érdekelte az anyjával közösen készített krumplisüni. Később meg fogócskázni ment két nagyobbacska gyerekkel, mert még ha az elején nem ismert is senkit, a gyerekek gyorsan összebarátkoztak, és a második órában valódi családias hangulatban zajlott a játszóházi tevékenység. A kóróhegedű elkészítésének leírására nem vállalkozom, csupán elmondás után magam sem tudtam volna elkészíteni a „hangszert”. Az elém tett minta alapján aztán egészen jól sikerült, de hogy meg is szólaljon, ahhoz az óvónő jó tanácsa is kellett: jól nyálazzam be a „húrokat”, akkor fog csak szólni. És minél jobban kiszárad a kóró, annál hatásosabb lesz a nyálazás. Valóban, ott helyben a frissen készült hangszeremet nem is sikerült megszólaltatnom, de néhány nappal később, otthon a négy hónapos kisfiamnak is be tudtam mutatni némi nyekergő hangot. Gondolom, már ebből a leírásból is kitűnik, hogy a Kuckót nemcsak a gyerekek élvezték, a szülők sem unatkoztak. Aki éppen nem fabrikált valamit, az egy másik szülővel beszélgetett. A SIK vezetője, Mészáros Dezső szerint éppen ilyen céllal indították a játszóházat: amellett, hogy a gyerekeknek érdekes és hasznos szórakozást nyújtanak, a szülőknek is olyan fórumot teremtenek, ahol régi ismerősök jöhetnek össze egy kis tereferére, sőt új ismeretségek köttethetnek. Ez is egy alkalom arra, hogy a fogyóban levő vágsellyei magyarság összetartozását erősítsék, amire szükség van, hiszen a huszonötezres városban, ahol a lakosság 17 százaléka magyarnak vallja magát, alig 15 család jött el a Kuckóba. Igaz, ez csak a kezdet volt, a jövőben remélhetőleg növekszik a létszám. Ugyanakkor a jó egymás mellett élést is erősíti a fórum, hiszen a tucatnyi gyerek között volt, akivel az anyukája szlovákul beszélt, de ez éppúgy nem jelentett akadályt, mint az életkor: a hároméves gyerek a kilencévessel is nagyon jól megértette magát. Gondolom, aki ezen a találkozón részt vett, örömmel várja a Kuckó játszóház következő rendezvényét is. Ezt november 3-ára tervezik, és a rendezők reményei szerint Écsi Gyöngyi meseszínházában szórakozhatnak majd a gyerekek. Az egyik anyuka elmondta, nagyon örül a SIK kezdeményezésének, amivel bizonyára nincs egyedül, hiszen sokszor szerettek volna már a családdal valamilyen közösségi rendezvényen részt venni, de kisgyerekkel nem igazán lehet koncertre, író-olvasó találkozóra vagy filmklubba menni. A Kuckó játszóház éppen az a fórum, mely a kisgyermekes szülők társadalmi életéből hiányzott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?