A hungarológia, vagy másként magyarságtudomány, a magyar népre, etnikumára, történetére, nyelvére, kontrasztív nyelvészeti kutatásaira, kultúrájára irányuló, a nemzeti civilizáció múltbeli és jelenlegi kultúrájával, az emberiség egyetemes civilizációjában elfoglalt helyével és szerepével összefüggő
DIGITÁLIS HUNGAROLÓGIAI ALAPKÖNYVTÁR
A világ hungarológusainak tudományos szervezete Klaniczay Tibor kezdeményezésére születetett meg 1977-ben, a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság budapesti székhelyű intézmény, tagságát 35 ország hungarológusai adják, számuk mára már meghaladta az ezer főt.
Régi célkitűzése a társaságnak a világon bárhol dolgozó hungarológus szakemberek munkáját segíteni, a téma iránt érdeklődőknek megmutatni itthon és külföldön egyaránt a hungarológiai kutatások eredményét, s hozzáférhetővé tenni mindazt, amit e komplex tudományterület eddig elért.
Az első komoly kezdeményezést a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat kiadásában Budapesten 1986-ban megjelent Hungarológiai Alapkönyvtár c. könyvjegyzék jelentette. Ez a bibliográfiai összeállítás – a kiadás idejének megfelelően – a lehető legszélesebb körben mutatta be a hungarológia szakirodalmát.
Ezt követte 1993-ban az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központja által összeállított kézikönyvtári jegyzék. Ez utóbbi szigorúan csak a kézikönyvekre összpontosította figyelmét, ugyanakkor további tudományterületekre is kitekintett. Ennek következtében elődjénél szerényebb és szikárabb. Most készül egy újabb kiegészítés, ez is csupán a kézikönyvjellegű művekre koncentrál, összeállítója a Könyvtártudományi és Módszertani Központ jogutódja, a Könyvtári Intézet. E bibliográfiai összeállítások csupán azt célozták meg, hogy segítséget nyújtsanak a szükséges művek beszerzéséhez.
Az Országos Széchényi Könyvtárban működő Magyar Elektronikus Könyvtár első lépésként az 1986-os, illetve az 1993-as könyvjegyzék anyagát teszi elérhetővé és rövidesen a 2003-as kiegészítést is, azzal a céllal, hogy a hungarológiai kutatásokkal foglalkozók mondjanak véleményt, mely művek hiánya akadályozza leginkább munkájukat, azaz mely opusok kerüljenek elsőként digitalizálásra a Magyar Elektronikus Könyvtárban.
Várjuk tehát véleményüket a sorrendiségről, illetve azokról a művekről rövid bibliográfiai leírásokat is szívesen fogadunk, amelyek a könyvjegyzékekből az Önök megítélése szerint hiányoznak.
http://mek.oszk.hu/hungalap/
Monok István
Főigazgató
Országos Széchényi Könyvtár
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.