Dido bocsánatot kér

Megjelent Dido első kislemezdala, a White Flag a hamarosan boltokba kerülő Life For Rent című új albumáról. A felvételt az énekesnő egykori vőlegényéhez írta, akit az esküvő szervezése közben hagyott el. A szövegben bocsánatot kér Bob Page-től, és bevallja, hogy még mindig szereti.

Megjelent Dido első kislemezdala, a White Flag a hamarosan boltokba kerülő Life For Rent című új albumáról. A felvételt az énekesnő egykori vőlegényéhez írta, akit az esküvő szervezése közben hagyott el. A szövegben bocsánatot kér Bob Page-től, és bevallja, hogy még mindig szereti. Külön érdekesség, hogy a nagy sikert aratott Thank You című dala – amelynek refrénjét Eminem felhasználta, és ezzel vált ismertté Dido – szintén az említett úriemberhez íródott. Az énekesnő így nyilatkozott a The Sun című napilapnak: „Nagyon nehezen hoztam meg a döntésemet, hogy mégsem megyek feleségül Bobhoz. Barátok maradtunk, jól megértjük egymást, és még mindig úgy érzem, ő volt életem nagy szerelme.” (d,p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?