Budapest. A Duna Televízió, a magyarság műholdas televíziója 1992. december 24-én, pápai áldással kezdte meg adását, 2002 karácsonyán tehát tizedik születésnapját ünnepli.
Decemberben lesz tízéves a Duna Televízió
A Duna Televízió féléves rendezvénysorozattal ünnepli az évfordulót, melynek első eseménye a budapesti Francia Intézetben szervezett filmvetítés és közönségtalálkozó volt. A következő időszakban a televízió saját műsorán belül feleleveníti a tíz esztendő legsikeresebb műsorait, a Dunánál című folyóirat pedig különszámban foglalkozik a jubileummal. A televízió belső pályázatot hirdetett egy képes „önéletrajz” elkészítésére: decemberben kétszer negyven percben kerül műsorba a Duna Televízió története, amely az események mellett a televízió emlékezetes adásnapjaira, szerkesztőire és „arcaira” is figyelemmel lesz. Ugyancsak belső pályázaton választják ki annak az ünnepi gálának a szerkesztő-rendezőjét, amelyre az Uránia Nemzeti Filmszínházban kerül sor karácsony előtt. A gálát rögzíti és ünnepi műsorába illeszti a Duna Televízió. A kerek évfordulóra reprezentatív „évtizedkönyv” is készül, amelyben mindazokat a jelentős közéleti és kulturális személyiségeket megszólaltatják, akik kulcsszerepet játszottak a Duna Televízió megalakulásában és működésének tíz esztendejében. (d)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.