De hol maradnak a mesék?

Pavel Neubauer felvétele1978-ban a Hófehérke és a hét törpe c. mesemusicalre készülve, mintegy előtanulmányként született meg a Ne vegyétek el a hercegnőnket! c. musical, amelynek a zenéjét az azóta elhunyt Dežo Ursiny szerezte, a dalszövegek pedig Ján Štrasser nevéhez köthetők. (Hófehérke figuráját véljük felfedezni az intézetis gyerekek által hercegnőnek kinevezett Katka alakjában.) A filmes változat rendezője, Martin Hoffmeister a szlovák könnyűzene akkori csillagait kínálta meg szereppel, s Meky Žbirka, Marika Gombitová és Marie Rottrová alakítása már akkor meghódították a közönséget. Mire a film elkészült, s megjelent a televízió képernyőjén, Gombitová egy szerencsétlen közúti balesetnek köszönhetően tolókocsiba kényszerült. S az, ami egy még csak a karrierje előtt álló énekesnő számára végzetesnek bizonyult, hisz önként, fokozatosan eltűnt a képernyőről, a filmet kultikus magasságokba emelte. Igaz, a darab cédéje csak 2001-ben jelent meg. Vášová hosszas rábeszélés után döntött úgy, hogy a színpadi verziónak szegényes alapcselekményt megfejeli egy-két jelenettel, s így eleget téve a Nová scéna kívánságának, elindítja immár egy színpadi musical karrierjét. A gondot igazán az jelentette, hogy csak a szöveget és a színpadi akciókat lehetett megfejelni, a zenét viszont nem, így egyes zeneszámok más-más szöveggel többször is felbukkannak. De az előadás második részén ez sem tud segíteni, így szinte a semmiből jutunk el a boldog végkifejlethez, ami megható és látványosan megkoreografált, de alig hihető. A darab alapcselekménye, bár még a hetvenes évek végén készült, semmit sem veszített az aktualitásából, sőt ebben a felgyorsult, médiák és tömeghisztériák által uralt világban még fájóbb aktualitással bír. Katka látszólag nem panaszkodhat, hisz szülei a társadalom krémjéhez tartoznak, anyja sztárénekesnő, aki különböző jótékonysági műsorokban kelleti magát. S mint az egy ilyen családnál lenni szokott, nincs idejük a saját lányukra, aki ugyan, hogy ne okozzon bánatot a szüleinek, kitűnően tanul, de senki sem kérdezi meg tőle, vajon mik az elképzelései a nagybetűs életről. Katka a saját évfolyamtársai közül is kiközösíti magát magára erőltetett stréberségével. De az önző és csak a karrierjével törődő anya féltékenységi rohamai arra kényszerítik a lányt, hogy elmeneküljön otthonról. „Véletlenül” egy gyermekotthon egyik szobájában ébred, ahol az alig hat-hétéves gyerekek úgy fogadják, mint annak idején Hófehérkét a hét törpe. S ugyan megjelenik a gonoszkodó nevelőnő (Katarína Feldeková) és a rendőr bácsi is, de végül minden úgy alakul, mint egy igazi mesében. Ez az ilyen típusú zenés darabok elkerülhetetlen velejárója. S hogy mégis miért érdemes megnézni ezt a sokszor gicscsesnek tűnő előadást? Elsősorban a szereplők miatt, akik közül a lányt alakító Miroslava Partlová bűbájos és mellesleg remekül énekel, ami egy musicalnél nem feltétlenül hátrány. Partnereként Martin Kaprálik kissé sutának tűnik, s az a bizonyos kötött pulóver sem áll olyan jól rajta, mint annak idején Žbirkán. A szülők közül Juraj Ďurdiak úgy dönt, hogy tökéletes pipogya férj lesz, míg Marta Sládečková hozza azt a ma a médiából annyira ismerősnek tűnő modern üzletasszonyt, aki maga viszi a hátán a világ gondjait, de már elfelejtette gyerekkora meséit. A váltott szereposztásban az apa figuráját Kassai Csongor alakítja. Ján Ďurovčík koreográfus vállalta fel a rendezést is, az előbbi ötletes, az utóbbi megpróbál ütőképes előadást színpadra tenni a már általam is felvázolt kanavászból. Nem csak rajta múlik, hogy a második felvonás már nem igazán működik, ezért a végén kénytelen a darab összes számát újra felénekeltetni, hogy a néző elfelejtse az előadás és főleg a cselekmény bántó hiányosságait. A legaranyosabbak természetesen a gyerekek, a második felvonás elején, amikor párnacsatáznak, egy pillanatra mi is gyerekekké leszünk.

Marika Gombitová a napokban volt ötvenéves. Évek óta nem lépett színpadra, kerüli a nyilvánosságot. Ez az előadás nagyon jó alkalom arra, hogy ismét a reflektorfénybe állítsa őt, s bizonyára sokaknak esik majd jól a nosztalgiázás is. S akik csak két óráig szeretnék elhinni, hogy a szeretet még fontos a világon, s hisznek a herceg(nők) eljövetelében, azok vigyenek magukkal papírzsebkendőt is. Néha jólesik sírni.