Daniel Bedingfield harmadik listavezetője

Madonna dala, a Hollywood újabb hét helyezést rontott, így a listán tartózkodás harmadik hetében már csak a huszonkettedik. Ahogy a szakemberek megjósolták, a dalból a szigetországban nem lett sláger, hiába debütált két hete az összesítés második helyén.

Madonna dala, a Hollywood újabb hét helyezést rontott, így a listán tartózkodás harmadik hetében már csak a huszonkettedik. Ahogy a szakemberek megjósolták, a dalból a szigetországban nem lett sláger, hiába debütált két hete az összesítés második helyén. A pop királynője korábban azt mondta: szerinte a Hollywood a lemez legjobb dala, és a sikerének köszönhetően majd az albuma is visszakerül az eladási listák élvonalába. Nos, ez Angliában nem következett be, az American Life című lemez iránt számottevően nem nőtt meg a kereslet, ezúttal a nagylemezlista negyvenhatodik helyén tanyázik.

Három hét után átadta a kislemezek összesítésének csúcsát Beyoncé. Daniel Bedingfield került az élre a Never Gonna Leave Your Side című újdonságával. Az angol énekesnek ez már a harmadik listavezető felvétele. Tavaly decemberben egy hétig vezetett az If You’Re Not The One-nal, ezt megelőzően pedig 2001 decemberében volt első két hétig a Gotta Get Thru This című dalával, amely 2002 első hetében egy hétre ismét visszatért a legmagasabb pozícióba. A lemezkiadók már 2001 nyarán komoly versengésbe kezdtek, hogy megszerezzék a fiatal énekest. Az első kört a Relentless nevű cég nyerte meg, amely a brit zeneipar történetében példátlanul nagy összeget fizetett ki Daniel első két kislemezének megjelentetéséért. Később elkezdődött a csatározás a nagylemez kiadási jogáért. Madonna cége, a Maverick is ringbe szállt, az énekesnő személyesen kereste fel Danielt, hogy a kiadójához csalogassa. Nem sikerült neki, a Gotta Get Thru This című albumot a Polydor jelentette meg. Ezt követően, a korábbi felhajtás ellenére alig hallottunk az énekesről. Azután, részben a második listavezető felvételének köszönhetően, egyre többet eladtak a lemezéből, amely a héten ismét az előkelő második helyen tanyázik. Közben tavaly feltűnt a neve a tengerentúli listák élvonalában is.

A nagylemezek rangsorának élén nincs változás, továbbra is Beyoncé albuma a legkelendőbb. A legmagasabban kezdő újdonságot, a Super Furry Animals új albumát a negyedik helyen találjuk. A gitáros-énekes: Gruff Rhys, a gitáros: Huw Bunford, a billentyűs: Cian Ciárán, a baszszista: Guto Pryce és a dobos: Dafydd Ieuan már egy évtizede zenélnek együtt. Miután megszűnt a független Creation nevű kiadó, ahol három albumot (Fuzzy Logic, Radiator, Guerilla) és egy válogatást (Out Spaced) jelentettek meg, öszszehoztak magánkiadásban egy walesi nyelvű lemezt (Mwng), majd leszerződtek a Sonyhoz, hogy megcsinálják legdrágább albumukat, és azt is elérték, hogy a 2001 legjobb lemezei között emlegetett Rings Around The World – a poptörténetben elsőként – egyszerre jelenjen meg hanglemez és DVD formátumban.

A nagylemezlistán a második újdonság az egykori Hear’Say énekesnőjének, Kym Marshnak a szólóalbuma, amelyről már korábban ízelítőt kaptunk két kislemezdal formájában. Mindkettő bejutott a top-tízbe. A lemez minden bizonnyal nem lesz átütő siker.

A tizennegyedik helyen debütált a nyolcvanas évek közepén megalakult Jane’s Addiction új sorlemeze, amelyre meglehetősen sokat kellett várniuk a rajongóknak. A csapat a grunge-robbanás előtti évek egyik legkarakteresebb amerikai zenekara volt, hibrid rockzenéje metálból, hardcore-ból, funkból és popból áll össze. A debütálás különlegessége egy koncertfelvétel kiadásában rejlett (Jane’s Addiction), amely után a két stúdiólemez (Nothing’s Shocking, Ritual De Lo Habitual) gyorsan sztárzenekarrá tette a Perry Farrell énekest, Dave Navarro gitárost, Stephen Perkins dobost és Eric Avery basszistát tömörítő kvartettet. Ezután Farrell megszervezte a nagy amerikai utazó rockcirkuszt, a Lollapalooza fesztiválturnét, az együttese pedig 1992-ben feloszlott. Az énekes és a dobos két Porno For Pyros-albummal, Navarro pedig a Red Hot Chili Peppersbe való átigazolással folytatta, de négy év és egy album (One Hot Minute) után onnan is kiszállt. Farrell, Perkins és Navarro 1997-ben újraindították az együttest. Sikeres miniturné és egy válogatáslemez: a demofelvételekből, azok átdolgozásaiból, élő anyagokból, illetve két új dalból összeállt Kettle Whistle után a zenekar ismét megszűnt. Farrell és Navarro 2001-ben egy hónap különbséggel jelentkeztek szólólemezeikkel, és még ebben az évben sor került a Jane’s Addiction újraegyesülésére is. Némi keresgélés után egy kiváló session zenész, Chris Chaney került a basszista posztjára, és hosszas stúdiómunka után végre megszületett a végeredmény, a Strays című új lemez. (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?