Cybertotem Community

Somorja. A lengyel Marek Styczynski ad koncertet november 22-én, csütörtökön 19.00 órától a somorjai zsinagógában. A zenészt Szlovákiában elsősorban a The Magic Carpathians nevű etnocore duó tette ismertté, melyben partnerével, Anna Nacherrel zenél együtt.

Somorja. A lengyel Marek Styczynski ad koncertet november 22-én, csütörtökön 19.00 órától a somorjai zsinagógában. A zenészt Szlovákiában elsősorban a The Magic Carpathians nevű etnocore duó tette ismertté, melyben partnerével, Anna Nacherrel zenél együtt. Ezúttal szólóprojektjével, a mágikus, misztikus zenével teli Cybertotemmel ismerkedhet meg a közönség. Marek Styczynski a tájainkon is használatos furulya és duda mellett olyan egzotikus hangszereket szólaltat meg, mint a didzseridu, a kaval vagy az udu. „A Cybertotem egyfajta vándorlás régi és új ösvényeken, s a vándorlás során pozitív kisugárzású helyeken pihenhetünk meg. Ez persze nem jelenti azt, hogy kerülöm a sötétebb zugokat” – mondja projektjéről a lengyel muzsikus.

A zsinagógabeli koncerten vendégmuzsikusokkal lép közönség elé: Anna Naher és Jan Kubek mellett a Primordial Undermind nevű amerikai experimentális pszichedelikus zenekar két tagja, Eric Arn és Vanessa Arn révén szólal meg élőben a Cybertotem Community. (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?