<p>Fekete-fehér portrék a vásznon: Jászai Joli néni, Raksányi Gellért, Antal Imre, Albert Györgyi és a prágai Poš Kati – csak néhány név a magyar filmszemle nagykönyvéből. Azoknak a nevei, akik az elmúlt egy év alatt váltottak jegyet az égi moziba.</p>
Csoportkép erős színésznővel
Színészek, szakmabeliek, filmes újságírók. Nekik küldött Moldva kesergőt Sebestyén Márta, a magyar népdal világszerte ismert pacsirtája. Nekik énekelt Bródy János, Novák János, Mártha István és Másik János. Ők együtt, négyen, feketében. „Mennyit ér a neved?” – kérdezték dobbal és gitárral, de a leginkább: nehéz szívvel.
A magyar film ünnepe a Budapest Kongresszusi Központban. Tömör gondolatok, óhajok és sóhajok. Legyen a szemle közösségi tér. Eszmecserék, párbeszédek, viták, jóízű társalgások színhelye. Ne sírjunk, hogy nincs pénz magyar filmre. Az idén 334 produkciót neveztek be. Nagy- és kisjátékfilmet, dokumentumot és tévéfilmet, tudományost és ismeretterjesztőt. Be is került a versenybe több mint száz, köztük 18 mozifilm, amelyből csaknem tíz elsőfilmes rendező munkája. Ötéves a filmtörvény, a magyar filmművészet támogatásának elengedhetetlen kerete, ez is jó ok az ünneplésre. De ünnepelhetjük a díjazottakat is. A tanúval, a Te rongyos élet!-tel és a Sztálin menyasszonyával megszeretett Bacsó Pétert, akit 81 évének súlyával és súlyos betegségeivel mentősök toltak be a Budapest Kongresszusi Központ nagytermébe. Sorolják az érdemeit, harminckét filmjének, szatirikus társadalomrajzainak címeit, s hogy a magyar filmgyártás legsokoldalúbb alakjaként hányféle munkát végzett. Hogy volt ő slágerszerző, meg ötletadó, dramaturg és szakmai tanácsadó. Bacsó szótlanul és mozdulatlanul hallgat. Csontra fogyott. Erőtlen. Erre mondják: árnyéka önmagának. De mikrofont kap és megszólal, minden energiáját összeszedve nekifeszül.
„Boldog vagyok, hogy a fenébe ne legyek az, amikor ilyen díjat kapok. Hatvan éve téblábolok a magyar filmgyártás különböző lépcsőin, asszisztensként kezdtem, de voltam gyártásvezető is. Egy dolog hibázik: nem gondolom, hogy ezért dolgozom, hogy az évek során életműdíjjal foglalkoztam. Istenemre mondom, én csak filmezni akartam, eszembe nem jutott, hogy ilyen elismerésért bíbelődjek.” És elnézést kér azoktól, akiknek egy-egy munkájával rosszkedvet csinált, vagy nem tudta gyönyörködtetni őket. „Ha egyszer alkalmam lesz rá, szeretném viszonozni azt az örömet, amelyet most érzek” – mondja fakó, rezzenéstelen arccal. Mikrofon el, emlékplakett a tolókocsiban, a két mentős elindul Bacsóval.
Újabb ismerős a díjazottak között: Szilágyi István. A magyar film keszeg alkatú labanca, Lópici Gáspárja, minden idők leghitelesebb falubolondja. Felballag, vagy inkább felkullog a színpadra. Beszélne, mesélne, anekdotázna, de elakad a szava. Nem derül ki, mitől, így csak találgatni lehet. Már indulna is vissza a helyére, amikor pár szót még egymás mellé rak: „Próbálom még továbbra is.”
Ezután jön az est szenzációja. Frissen, ragyogó arccal, elegánsan, fekete nadrágkosztümben Törőcsik Mari. Hosszú hetek, hónapok és főleg egy kétségekkel teli „nagy út” után ismét közönség előtt. Hatalmas taps, ováció, pillanatok alatt felizzik a levegő.
„Jobb kezemet még nem tudom használni, hiszen tudják, messziről jöttem, vissza – szól széles mosollyal. – De hát visszajöttem! Azért, hogy újra színpadra álljak. A magyar film pedig 1955 óta az én életem része is...”
Ennyi. Egyetlen szóval sem több, és mégis: egy csodálatos színésznő, egy nagy erejű s tiszta fényű ember életének emlékezetes epizódja lesz ez is. A nagy visszatérés. Onnan, ahonnan csak a kiváltságosak térhetnek vissza. De már ez is a múlté. Törőcsik Mari hosszú betegségből felépült. Mint egy pajkos csitri, huncutul azt üzeni: „Láttam, amit láttam. Nem tetszett, hát visszafordultam.” Két film is lepereg gyorsan. Huszárik Zoltánról, a magyar filmgyártás Szindbádjáról, költőjéről, festőjéről, megújítójáról szól az egyik, akinek ötvenéves korában állt meg a szíve, s most az ő művészete előtt tiszteleg a szemle. A másik az Európa-díjas Kenyeres Bálint új kisfilmje, A repülés története. Rövidke történet 1905-ből, Normandiából. Tengerparti piknik után hazafelé indul egy nagypolgári társaság. Maradjon emlék erről a napról, készüljön csoportkép. Közben felszáll egy „gép” a távolban...
Jubileumi filmszemle Budapesten. A magyar film 40. ünnepe.
Csoportkép Törőcsik Marival.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.