Csillaghullás

Áll az elkülönített kórteremben. Az ágyon eszméletlen, szenvedő test. A társa, a szerelme. Riadt tekintetéből sugárzik a nagy kérdés. Mi lesz, mi lesz most? Van esély? Az asszonyon teljesen elhatalmasodik a kétségbeesés. Leroskad a súly alatt. Már csak egy gondolatok nélküli halmaz. Az orvos megszánja. Imádkozzon, imádkozzon súgja. Lelke rian az orvos szavára. Haranglábként csapódik agya falának a visszhang – imádkozzon! A döbbenet kongó ürességnek ad teret. Önkéntelenül is az általa soha ki nem mondott ima szavai után kutat. Zavaros bizonytalansággal rálel az első sorra. – Mi atyánk, ki vagy a mennyekben. Félelme mélyül. Szavak, szavak. Felpillant. Az embere őt nézi. Tekintetük ölelkezésében a boldog múlt tánca árasztja melegét zsigereikben. Kezük útra kel. Simogatják egymás arcát, testét. Közös örömeik millió apró kövéből építik erős falú mentsvárukat. Diadalittasan beköltöznek. Ők, ők ketten. Ülnek a tűz mellett s szeretettel nézik egymást. Lassan utat nyitnak könnyeiknek, amiben már ott él a megbékélés a visszafordíthatatlan felett.