Cseh művészek és politikusok emlékeznek Jiří Menzelre

Jiří Menzel

Jiří Menzel filmjeinek kiemelkedő művészi színvonalát és nemzetközi hírnevét emelik ki a cseh politikusok az Oscar-díjas filmrendező és színész emlékére kiadott nyilatkozataikban. Szakmabeli alkotótársai Menzel felelősségérzetét és filmjeinek emberiességét hangsúlyozzák.

„Jiří Menzel nagyszerű ember és művész volt. Olyan alkotásokat hagyott ránk, amelyek mindig örömet szereznek és soha nem szűnnek meg szórakoztatni” – írja Andrej Babiš cseh kormányfő nyilatkozatában. Menzelnek nagy érdemei vannak abban, hogy a cseh film elismerésnek örvend a világban – tette hozzá a miniszterelnök.

Lubomír Zaorálek kulturális miniszter szerint Menzel filmművészete és színészete jellegzetes, egyedülálló, és a látszólagos egyszerűség mögött minden az élet értelmét keresi.

„Miloš Formannal együtt a múlt század hatvanas évei csehszlovák új hullámának a legismertebb képviselője volt. Nagy érdeme, hogy filmjeivel az embereket Bohumil Hrabal és Vladislav Vančura műveinek az olvasására ösztönözte” – jelentette ki Zaorálek. Külön kiemelte az 1969-ben forgatott, de a csehszlovákiai mozikban csak az 1989-es rendszerváltás után vetített Pacsirták cérnaszálon című filmet, amelyben Menzel szembement a korabeli hivatalos történelemszemlélettel, s olyan embereket mutatott be, akiket éppen a nagy történelem sodra tett tönkre.

Jiří Menzel személyében a múlt század hatvanas éveinek csehszlovák új hullámának az utolsó képviselője távozott az élők sorából – állapították meg a neves filmrendező és színész szakmabeli kollégái.

Kapcsolódó cikkünk

„Rendkívül felelősen viszonyult az alkotáshoz, a filmezéshez, minden forgatáskor szinte belebetegedett a filmjébe” – nyilatkozta Zdeněk Svěrák neves cseh filmrendező, forgatókönyvíró és színész, Menzel egyik közeli barátja.

„Zseniális és rendkívül igényes rendező volt. Felnőttként is mindig játszott az élettel, amelyet nagyon szeretett” – emlékezett Menzelre Magdaléna Vášáryová, szlovák színésznő és diplomata, a Sörgyári capriccio Maryskája.

A Zlíni Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Filmfesztivál rendezőbizottsága bejelentette, hogy a következő mustrán kiemelten foglalkoznak Jiří Menzel alkotásaival, s életművét kiállításon mutatják be.

„Alkotóként mindig elsősorban a nézőkre gondolt, igyekezett megnyerni őket, s mindig megérezte, mit várnak tőle” – jellemezte Menzelt Michal Bregant, a cseh Nemzeti Filmarchívum igazgatója. Az archívum által működtetett prágai Ponrepo moziban a következő napokban újra levetítik Menzel legismertebb filmjeit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?