Csavargófeszt Rimaszombatban

Rimaszombat |

<p>Két nap alatt kilenc előadást, színházat, komolyzenét, improvizációs játékot, bábjátékot kínál a nézőknek Gál Tamás és Kiss Szilvia Csavar Színháza. A hetényi független társulat ezúttal Rimaszombat környékét célozza meg.</p>

A Csavargófesztnek – amely a nevéhez híven utazó fesztivál – ez már a hatodik évfolyama, hároméves vetésforgóban rendezik meg egy-egy helyszínen a Csallóközben, Gömörben és félúton a kettő között. Gál Tamás színművész elmondta: elsősorban gyerekelőadásokkal készülnek, de mindig becsempésznek a programba felnőtteknek szánt produkciókat is; idén ilyen a Haydn-koncert, valamint a mátészalkai Gondolat Kamaraszínház előadása.

A Csavargófeszt évről évre minőségi műsort kínál – hazai előadóművészek fellépése mellett olyan magyarországi vendégelőadásokat, amelyek csak hasonló fesztiválok keretében jutnak el a hazai nézőkhöz. Ráadásul: a pályázati forrásoknak köszönhetően minden program ingyenes. Gál Tamás hozzátette: szeretnek nagy közönség előtt játszani, így az előadásokra nemcsak a szervezett gyerekközönséget várják, hanem bárki előtt nyitva áll az ajtó.

Ma 11 órától a mátészalkai Gondolat Kamaraszínház mutatkozik be a rimaszombati középiskolásoknak, Aldo Nicolaj Egy életem, egy halálod című egyfelvonásosával, a vmk színháztermében. 18 órától a református templomba várják az érdeklődőket, itt Haydn A Megváltó utolsó hét szava a keresztfán című műve csendül fel Vavrinecz András, Kisdi Gellért, Mester László és Mester András előadásában. A napot a Csavar Színház zárja a vmk színháztermében, Arany János hőskölteményét, A nagyidai cigányokat mesélik el zenével és bőven improvizálva. (Az előadás – számos egyéb elismerés mellett – 2011-ben megkapta a 6. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle fődíját.) Van két „kihelyezett tagozata” is a Csavargófesztnek: Gesztetén ma délelőtt Pályi János előadásában a Vitéz László című bábjátékot láthatják a gyerekek, majd A nagyidai cigányok történetét követhetik végig, míg Bátkát Korpás Éva kisiskolásoknak szánt koncertje kapcsolja be a programsorozatba.

Holnap délelőtt a rimaszombati vmk bábtermében a debreceni Vojtina Bábszínház előadásában kétszer is megelevenedik (9 és 11 órakor) a Szerencsés János, avagy az ördög három aranyhajszála című mese. A művelődési ház színháztermében 10.45-től a Csavar Színház hívja improvizációs játékra a gyerekeket Itt és most ugrik a majom a vízbe címmel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?