Családi szórakozás nem kevés mozgással

Megyünk bowlingozni – mondja barátnőm ellentmondást nem tűrő hangon, s mutatja a meghívót a főváros legnagyobb, legújabb, 18 pályás bowlingtermének megnyitójára. – De én életemben nem játszottam még, azt sem tudom, hogy kell – próbálok kitérni a kudarc elől, de hasztalan.

Megyünk bowlingozni – mondja barátnőm ellentmondást nem tűrő hangon, s mutatja a meghívót a főváros legnagyobb, legújabb, 18 pályás bowlingtermének megnyitójára. – De én életemben nem játszottam még, azt sem tudom, hogy kell – próbálok kitérni a kudarc elől, de hasztalan. Ezért mielőtt elindultam volna az auparki bulira, utánanéztem legalább annak, honnan ered napjaink közkedvelt szórakozása. Nos, több mint 110 évvel ezelőtt kezdték el játszani, természetesen Amerikában. Bár a bowling hasonlít a tekéhez, mégis más. A 10, háromszögbe állított bábut 19 méterről kell ledönteni egy nehéz golyóval. Amely nem fekszik a játékos kezében, súlya miatt – 4, 5–7,25 kilósak közül lehet választani – három lyukba dugja az ember a hüvelyk-, a mutató- és a középső ujját, s úgy próbálja a tükörsima pályán elgurítani. Azzal a céllal, hogy minél több bábut ledöntsön. A szakértők úgy tartják, a Brunswick bowling a csúcsminőséget képviseli, miközben a bábukat és a golyókat is automata állítja fel, illetve szolgáltatja vissza másodperceken belül. A játékosok sikeres és sikertelen dobásait számítógép rögzíti, egy pályán maximum nyolcan játszhatnak. Azt is állítják, a bowling kellemes szórakozás, megfelelő testi megterhelés fiataloknak és korosabbaknak egyaránt.

Elméleti tudással felvértezve léptem be a zsúfolt terembe, ám pillanatokon belül leoltották a villanyt. A Night vision megvilágítás csodálatos fényeffektusokkal kápráztatta el a vendégeket. A sejtelmes kékes derengésben úszó pályákon csak azok a játékosok döntötték le az ugyancsak foszforeszkáló bábukat, akik ismerték már a gurítás fortélyait. Nem voltak sokan. Nem tagadom, az első dobás után le akartam lépni, ugyanis a golyó a pálya szélére csúszott, és még véletlenül sem érintette a sorakozó bábukat. – Nem szabad elkeseredni – nyugtatott Marian Ivanko mérnök, a játékterem tulajdonosa, majd rövid instrukciókat súgott a fülembe. A következő gurítással 8 bábut ütöttem, a ráadás viszont telitalálat volt. Ezzel én meg is elégedtem volna, ám a játékból kiszállni nem illik. A férfiak férfiasan löktek, olykor egy felest is, főleg akkor, amikor mi nők vettük kezünkbe a súlyos golyót. Előírásszerű (kölcsön)cipőben, hiszen e nélkül tilos a pályára lépés. – Ha a pályák szélén nem volna az az árok, amelybe az a fránya nehéz golyó mindig becsusszan, biztos jobban menne a játék – magyaráztuk a tulajdonosnak. – A terem túlsó oldalán van is egy árokmentes gyermekpálya, hogy az ifjú bowlingozóknak sikerélményük legyen. És ami a lényeg: hagyják játszani a felnőtteket.

Annak ellenére, hogy a gyakorlott játékosok azt állították, a bowlinghoz egyáltalán nem erőre, hanem fürge észjárásra van szükség, többünknek mégsem a feje, hanem a karja, a három ujja sajgott. De, érdemes kipróbálni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?