Cate Blanchett lesz a cannes-i zsűri elnöke

Cate Blanchett
Párizs |

Cate Blanchett ausztrál színésznő lesz a cannes-i filmfesztivál nemzetközi zsűrijének elnöke - közölték csütörtökön a szervezők.

A kétszeres Oscar-díjas színésznő a május 8. és 19. között zajló 71. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Arany Pálma-díjáról döntő grémiumot vezeti majd. A tavalyi mustrán a spanyol rendező, Pedro Almodóvar vállalta a zsűrielnökséget.

A 48 éves sztár a közelmúltban a Weinstein-bortány nyomán a nőkkel szembeni szexuális zaklatások és erőszak elleni kampány egyik arca lett, és a hétfőn elindított Az idő lejárt! (Time's Up!) kezdeményezéshez is csatlakozott, amely a munkahelyükön szexuális visszaélés áldozatául esett nőknek nyújt egyebek mellett jogi támogatást.

Pierre Lescure és Thierry Fremaux, a cannes-i fesztivál vezetői páratlan tehetségű, elkötelezett színésznőként méltatták Blanchettet, akinek munkáját a színpadon és a filmvásznon egyaránt elismerik.

A színésznő elmondta: az elmúlt években számos alkalommal látogatott el színésznőként, producerként a cannes-i fesztiválra, ahol a nemzetközi versenyprogramban, illetve a filmvásáron fordultak meg filmjei.

"A puszta élvezetért" azonban, hogy csak a filmeket nézze, még sohasem járt a tengerparti városban, s nagyon megtisztelve érzi magát, hogy felkérték a zsűrielnökségre - fűzte hozzá.

Blanchett 2014-ben a Blue Jasmine című Woody Allen-filmben, tíz évvel korábban pedig Martin Scorsese Az aviátor című filmjében nyújtott alakításáért kapott Oscar-díjat. 2012-ben elnyerte a francia kulturális minisztérium kitüntetését is. 

A BBC News emlékeztetett arra, hogy Blanchett az utóbbi évtizedben a harmadik női zsűrielnök Cannes-ban: 2009-ben Isabelle Huppert színésznő, 2014-ben pedig a rendező Jane Campion vezette a testületet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?