Bryan Adams fotói is Pozsonyban

kép

Elkezdődött a Nemzetközi Fotóhónap: idén összesen húsz helyszínen, huszonöt fotókiállítást tekinthet meg a nagyérdemű a hónap folyamán. Nagy nevekben idén sem lesz hiány.

Bár elsősorban zenészként és zeneszerzőként ismerjük, Bryan Adams az elmúlt évtizedekben fotósként szerzett magának hírnevet: ahogy azt rangos fotográfiai elismerései bizonyítják, a kanadai rocksztár a lencse túlsó végén is tehetséges alkotó. A kiállításon, mely ma meghosszabbított nyitvatartással, 22 óráig várja a látogatókat a SzNF téri Művészetek Házában, összesen száz, köztük hetven nagy formátumú fotót tekinthetünk meg, melyek két különböző projektből származnak: Exposed (Kitakarva) című fotósorozata híres személyiségeket örökít meg – Amy Winehouse, Mick Jagger és II. Erzsébet is feltűnik köztük –, míg a Wounded (Sebesültek) fiatal brit katonák portréit mutatja be, akik Irakban, Afganisztánban vagy épp kiképzés közben sebesültek meg.

Az idei Fotóhónap kiállításai egyébként két központi téma köré épülnek. A tárlatok egy része azt térképezi fel, hogy milyen volt a fotográfia helyzete a mai Szlovákia területén 1993 előtt, tehát a Csehszlovákia kettéválását megelőző években. Ennek keretén belül megtekinthetünk egy szlovák titkosszolgálatról készített fotódokumentációt, illetve az ikonikus, 1986-os prágai Játék a negyedikre (Hra na štvrtého) című experimentális tárlatot. Ezenkívül számos kortárs szlovák fotográfus életművét is megtekinthetjük, mint például Peter Župník és Jana Šturdíková.

A fesztivál másik fókusza a Közel-Kelet fotográfiája: olyan fotósok lencséjén keresztül kaphatunk bepillantást az ott élő emberek mindennapjaiba, mint Maryam Firuzi, Gohar Dashti, Fatimah Hossaini vagy épp Jiří Turek. A kurátorok külön figyelmet helyeztek a női fotográfiára: a térségben élő nők sorsába női fotóriporterek perspektívájából is betekinthetünk.

Megszoktuk már, hogy a Fotóhónapba a pozsonyi Liszt Intézet is bekapcsolódik – minden évben egy-egy magyar fotós életművét hozza el a pozsonyi közönségnek. Idén sem lesz ez másként, ezúttal Berekméri Zoltán munkásságát ismerhetjük meg közelebbről. Berekméri alkotói karrierjének legfontosabb időszaka az ötvenes és a hatvanas évekre tehető, fő műfaja a lírai tájkép, a csendélet, a zsáner. Csendes, szemlélődő, érzelmekben gazdag képeket készített. Az érzékeny dekadens című tárlat ma, 15.30-kor nyílik az intézmény székhelyén.

A Nemzetközi Fotóhónapot 33. alkalommal tartják a fővárosban, a tárlatok az egész hónap folyamán várják az érdeklődőket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?