Brumi a mackóóvodában

Brumm-brumm! Akarom mondani, nyaf-nyaf. Persze, ti nem értitek, miért beszélek így. Rögtön bemutatkozom. Én ugyanis bocs vagyok. Bocsánat, ti valószínűleg azt se tudjátok, mi az a bocs. Hát az én vagyok. Medvebocs. Brumm, brumm, akarom mondani, nyaf, nyaf. Azért nyafogok, mert még kicsi vagyok. Kis medve. Most ismerkedjetek meg velem. Az orrom fekete, különben barna vagyok, mint minden rendes mackó. A nevem Brumi. Idáig az erdőben laktam. Az erdő szélén van egy barlang. Várjatok csak, elmondom, hol van. Az úton egyenesen kell menni, aztán a végén van két jegenyefa. Ha bal kéz felé fordulunk – egy kis ösvényre lépünk. És ahol sok fát láttok, az az erdő. Az erdő másik oldalán több barlang van. Arra lakunk mi.

Az idén kijártam az erdei óvodát. Azt mondják, hogy már nem is vagyok olyan kicsi, tehát leszokhatnék a nyafogásról. Az óvodában még Nyafinak, sőt Nyif-Nyafnak neveztek. De ez nem igazság, mert igazán nem nyifogtam soha. Azt kérditek, honnan került elő hirtelen egy ilyen kis bocs, és mit csinál a nagy medveóvodában? Most erről mesélek.

Száz évvel ezelőtt Göttingen nevű városkában Margaret Steiffel megvarrta az első plüssmackót, s Teddynek nevezte. Ez a mackó az egész világon a gyerekek egyik kedvenc játékszere lett. Tehát Teddy mackó születésének 100. évfordulója alkalmából játékmaci-kiállítást rendeztek a bátorkeszi Kis utcai óvodában. Az ötletről, megvalósításáról és a sikerről beszélt az óvoda igazgatónője, Matusek Ilona:

– A mackók gyűjtésébe a gyermekeken keresztül bekapcsolódott az egész falu. Mi magunk is meglepődtünk, hogy milyen nagy visszhangot váltott ki a lakók körében a gyűjtés. A kiállítás legöregebb darabja már túl van ötvenedik születésnapján, de jól megférnek a színes, modern plüssmacikkal, csakúgy mint az egyméteres termetes példány az öklömnyivel. A több mint 150 mackó három különböző – sarkvidéki, erdei és mesebeli – környezetben látható. A jegesmedvék vígan lubickolnak a „jéghideg tengerben”, a torkos erdei mackók mézet lopnak, vagy éppen barlangjukban durmolnak. A mosómedvét – nevéhez híven – nagymosás közben találjuk, a pilótamaci éppen felszállni készül repülőjével, de nem hiányzik Micimackó sem, vígan elmélkedik a róla szóló könyvek között. Óvodánkban már évek óta kiemelt fontosságot tulajdonítunk a környezetvédelmi nevelésnek. Ezért is gondoltuk a kolléganőimmel együtt – Kékesi Márta, Holop Szilvia, Brúder Zsuzsanna, Schnirer Dagmar és Árendás Mária –, hogy a mackók egyszerű felsorakoztatása helyett inkább természetes környezetben helyezzük el őket, közelebb hozva ezáltal is a gyermekekhez az állatok világát. Nagyon jó érzés, hogy a gyermekeken kívül a falu apraja-nagyja eljön megnézni a mackókiállítást. Óvodásaink ilyenkor igazi tárlatvezetőként kalauzolják őket teremről teremre, büszkén mutatva, melyik mackó származik az ő szobájukból. Akad olyan gyermek is, aki minden délelőtt leellenőrzi, megvan-e még a mackója, ő ugyanis esténként ezzel aludt el, de a kiállítás kedvéért hajlandó volt néhány hétre elszakadni tőle. Mikor meggyőződik róla, hogy még mindig nem történt semmi baja kis kedvesének, megnyugodva játszik tovább.

A macitárlat híre eljutott szűkebb régiónkba is, hetente több községből jelentkeztek kolléganőink, hogy meg szeretnék ők is nézni. Úgy döntöttünk, az iskolai év végéig meghagyjuk a tárlatot, hiszen mi is felhasználjuk módszertani segédanyagként az oktatásban.

Természetesen szívesen látják a további érdeklődőket is!

Már említettem nektek, hogy én tulajdonképpen az erdőben lakom. Éppen egy nagy tányér epret ettünk, amikor a papám a térdére ültetett:

– No, fiam – mondta a papám –, már elég nagy vagy ahhoz, hogy körülnézz egy nagy városban, aztán majd később beíratlak az óvodába.

Nagyon megijedtem. Miért akar engem beíratni a papám, hiszen nem csináltam semmi rosszat. Ránéztem keservesen. Már majdnem nyafogni kezdtem, amikor a mamám is odajött, és azt mondta:

– Igen, igen, eljött az ideje, hogy megtömjük azt a buksi fejedet ábécével. Ettől még jobban megrémültem. Miért kell megtömni az én buksi fejemet? Üres talán? És hogy tömik meg? És mi az az ábécé?

A papám még hozzáétette:

– Az ábécében benne van minden betű. Persze, ti most nevettek rajtam. Én is nevetek azon, hogy milyen buta volt az én buksi fejem. Most már tudom, hogy csak úgy mondják azt a tömést. Az ábécét az iskolában tanítják. Úgyhogy ha most látnék az erdőben egy táblát, már el is tudnám olvasni. Ilyenkor eszembe jut, milyen jó volt nekem a mackóóvodában is!