Borogyin után Moliére

 

Ljubimov csaknem ötven évvel ezelőtt, Moszkvában hozta létre a Taganka társulatát, amellyel aztán világhírnévre tett szert, hiszen bátor és újító szellemű, nem kevés társadalombírálatot hordozó előadásaikkal mindenütt vihart kavartak. Repertoárjukon olyan darabok szerepeltek, mint a Karamazov testvérek, a Marat halála, A szecsuáni jólélek, az Elektra, a Fauszt, a Doktor Zsivágo, a társulat legnevesebb színésze pedig a szovjet rendszerrel ugyancsak szemben álló, gitáros dalnok, Vlagyimir Viszockij volt. Politikai nézetei miatt Ljubimov gyakran került összeütközésbe a szovjet kommunista párt magas rangú vezetőivel. A The Timesnak adott interjúja miatt 1984-ben megfosztották szovjet állampolgárságától, ezután kapta meg az izraelit, majd 1999-ben – magyar felesége révén – a magyart. Gorbacsovnak köszönhetően 1989-ben az orosz vezetés „megbocsátott” neki, hazatelepülésére azonban 1997-ig kellett várniuk. Színházát addig jeles munkatársa, világszerte nagy tiszteletnek örvendő díszlettervezője, David Borovszkij irányította. A külföldön töltött évek során Ljubimov a világ legrangosabb színházaiban dolgozott, s mindenütt legendás előadásokat hozott létre. 2011 nyarán – prágai vendégszereplésük idején – a színészekkel kialakult ellentétek, egészen pontosan: tisztázatlan anyagi kérdések miatt visszavonulót fújt, és végérvényesen szakított a Tagankával. Magyarországon háromszor rendezett. Először Trifonov Cseréjét vitte színre Szolnokon, aztán a Bűn és bűnhődést a Vígszínházban, majd a Háromgarasos opera következett a Nemzetiben Garas Dezsővel és Törőcsik Marival. „Legelőször Majortól hallottam róla – mondja Törőcsik Mari. – Ők már találkoztak Helena Weigel német színésznőnél. Major rajongva beszélt Ljubimovról, én meg azt imádtam Majorban, hogy hihetetlen imádattal tudott rajongani a nagyokért. Benne nem volt irigység, szakmai féltékenység. Amikor Moszkvában vendégszerepelt a Nemzeti Színház, kértem, hogy vigyenek el bennünket a Tagankára. A Tartuffe-öt játszották. Csodálatos előadás volt. Aztán hol magánemberként, hol meghívásra kijárogattam Moszkvába. A Tagankán majdnem minden előadást láttam. Életem egyik nagy élménye a Hamlet volt Viszockijjal. Az még Sir Laurence Olivier Hamletjét is lemosta. Ljubimovnál ugyanis bekattant a sztálini pokol. Viszockij talán ötször mondta el a darabban a Hamlet híres monológját, a Lenni vagy nem lenni?-t, mi pedig tudtuk, hogy ebbe csak beleőrülni, vagy belehalni lehet. Viszockij maga volt a csoda. Egy sima színpadon ült háttal, előrenyújtott lábakkal. Egyszer csak felállt, előre jött, és ez volt a csoda kezdete. A Mester és Margarita volt még ekkora élmény számomra. Ljubimov abba minden korábbi rendezésének a legmarkánsabb díszletelemeit felhasználta. Pazar előadás volt az is. Amiért külön tisztelem őt: amikor Anatolij Vasziljev nem dolgozhatott, mert nem engedték meg neki, Ljubimov lehetőséget teremtett számára, hogy a társulatával együtt nála dolgozzon. Így hozott létre két olyan előadást, amivel bejárta a világot. Nekem három nagy orosz rendezőt adott a sors. Konszkijt, Ljubimovot és Vasziljevet. Mindegyiküket értettem és szerettem.” Másfél hónapig feküdt Jurij Petrovics Ljubimov a moszkvai városi klinika kardiológiai osztályán. Állapota a kórházban is súlyosbodott, kómából hozták vissza. Egészsége, ha nem is a régi, sokat javult az elmúlt napokban. Már javában dolgozik. Borogyin Igor herceg című operáját rendezi a moszkvai Nagyszínházban, és már egy következő darab is foglalkoztatja. Moliére vígjátékát, A nők iskoláját szeretné színre vinni 2013 őszén.Kilencvenhat évesen!