Néhány hete a Tilos Rádió előtti tüntetésen egy író tilosba tévedt. A szellem embere számára ugyanis, sok egyéb mellett, a zsidózás is tilos. Még kódolt formában is. Márpedig Döbrentei Kornél, a Magyar ĺrószövetség választmányi tagja „gyűlöletre uszító, alig kódoltan antiszemita beszédében minden határt túllépett”.
Bomlóban a Szövetség?
Kalász Márton elnök úgy nyilatkozott, nem lenne szerencsés, ha a nyelv mestereit tömörítő szakmai szervezet a gondolatrendőrség szerepét vállalná. És a számára egyedül adott módszerrel, a kirekesztéssel a szólásszabadságot próbálná korlátozni. „Kikérem magamnak a saját és a magyar írótársadalom nevében, hogy egy csoport zsarolja a magyar kultúrát” – jegyezte meg tegnap, az új kilépési hullámról értesülve. És arra emlékeztette hallgatóságát – talán ekként akarva megnyugtatni önmagát is –, hogy csupán 95 szövetségi tag tiltakozott, miközben az írószövetség 1200 tagot számlál. Még azt is hozzátette, hogy ráadásul sokan jelentkeztek már nála azzal, hogy „tüntetésből” belépnek. Vagyis hogy semmi gáz, mit számít az, hogy Esterházy Péter, Konrád György, Parti Nagy Lajos, Nádas Péter, Kovács András Ferenc, Kukorelly Endre, Oravecz Imre, Pályi András, Tolnai Ottó vagy a mi Grendel Lajosunk kilépett, újra feltöltődik a keret, kiegészül az állomány. Mintha csak egy véres csatában megtizedelt gyalogezred létszámpótlásáról lenne szó.
Szóval, jönnek majd csőstül azok, akiknek kifejezetten tetszenek Döbrentei kijelentései. Mert hát, ha jönnek, ha most jönnek, akkor ezért jönnek. Tüntetni jönnek. Az írószövetségbe. A gondolat- és szólásszabadság mellett.
Mert miről is beszélt az a szerencsétlen Döbrentei, hogy ilyen piszokul meg akarják hurcolni? Bizony, semmi másról, mint a magyarság „megsemmisítésére törekvő, vallási köntösben folytatott engesztelhetetlen háborúról”, arról, hogy „egy kisebbség akarja hozott (...) kultúráját, anyagi, politikai szándékait, törekvéseit ráerőszakolni egy népre” (stb.). Az írószövetség választmánya és tagságának egy része el se tudja képzelni, mi a gond az efféle szövegekkel. Képtelen feltörni a rejtjeles mondanivaló kódját. A Tilos Rádió előtt tüntető tömeg bezzeg minden további nélkül feltörte, és fogta a fennkölt üzenetet, percekig skandálva: „Mocskos zsidók!” Akik érkezőben vannak, azok is egészen pontosan értik. És értették azok, akik elmentek. Csak a tisztességes konzervatív beállítottságú írók nem jutnak el a megoldásig.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.