Bob Marley és az adidas-rockerek

Inkább a frissen vasaltság jellemző, a gazdag szülők csemetéi, sok ezerkétszáz forintos koktél fogy, csak úgy öntik magukbaSomogyi Tibor felvételeHa úgy tetszik, önöknek is mázlijuk van, drága olvasók, nem beszélve a meztelen talpamról, amelyből egyébként szakavatott ügyeletes orvosi kezek szedték volna ki az üvegcserepeket. Azért érdeklődtem: vágások, horzsolások, megfázások fordultak eddig leginkább elő a fesztiválon, éjjel valóban hideg a sátor, és ugyan nem szabad üvegeket behozni, ám azért néhány mégis bekerült. Egy csapat egri vitéz például a Sziget Híradóban adott tippet a jövőre nézve: a piát egyszerűen el kell ásni a helyszínen, napokkal a fesztivál előtt.

Kezdjük a szombati nap meglepetéseivel. Ez volt az a nap, amikor a hídnál kiakasztották a Megtelt-táblát. A 70 ezres nézőcsúcs egyértelműen a Korn zenekarnak köszönhető, akik évek óta vezették már a szigetes kívánságlistát. Nos, a szervezők végre teljesítették a nép akaratát, ám be kell vallanom, én hat-hét évvel ezelőtt lettem volna kíváncsi az adidas-rockerekre, ezért most kihagytam őket. Viszont. Sikerült belebotlanom egy frenetikus ausztrál kollektívába, akiknek legközelebb a nagyszínpadon a helyük. Két DJ, egy dobos, egy törzsi ritmusokat verő perkás, egy örökmozgó MC, és egy valódi nagybőgőt bűvölő bőgős. Nem is értem, mért nem jutott eddig senkinek eszébe a drum’n’bass ezen ősi megszólaltatása. A sokféle elektronikus stílt egybekotyvasztó zenekar többszörös ausztrál zeneidíj-nyertes, és szombaton egyértelműen ellopták a show-t a WAN2 színpadon. A végén szabályos roham indult a cédéikért, én is megkaparintottam egyet (nőket nem illik agyontaposni), ám máris hárman várnak átégetésre.

A nagyszínpadon egy, a világsztárság küszöbén álló svéd csapat lepett meg kellemesen. A Mando Diao élőben sokkal izgalmasabb, mint lemezen, olyanok, mintha a Beatles reinkarnálódott volna negyven évvel később, magába szívva négy évtized rockzenei történéseit. A hatvanas évek dallamvilága a punk vehemenciájával előadva, a nyolcvanas évek retrodivatját követve, és az elmúlt tíz év britpopjával megfejelve. Nem rossz kevercs, Nyugat-Európában és Japánban aratnak is vele szépen.

Sajnos, a korai lapzárta miatt csak holnap számolhatok be arról, sikerült-e egy Guinness-rekord kísérlet, amelyet az önkéntes véradás ösztönzésére találtak ki. A vasárnapi Toy Dolls-koncert után a Nagyszínpad előtti térre várják piros pólóban a szigetlakókat, akiknek egy óriási szívet kell majd megformázniuk saját magukból. Hát, rajtam nem fog múlni... Amúgy is látni szeretném, hogy vajon előbújnak-e a punkok a Toy Dolls nevére. Idén kifejezetten vadászni kell a taraj-frizurákat és az extrém arcokat, még egy rendes horrorsminket sem tudtam fotózni eddig. Inkább a frissen vasaltság jellemző, a gazdag szülők csemetéi, sok ezerkétszáz forintos koktél fogy, csak úgy öntik magukba. A németek fogyasztásáról nem is beszélve.

De visszatérve a punkra: talán tényleg agonizál már ez a műfaj, hiába hirdetik egyesek, hogy nem halt meg. Sid Vicious szelleme helyett Bob Marley szelleme van inkább jelen az idei fesztiválon, és nem csak azért, mert a reggae királya hatvan évvel ezelőtt született. Elég végigmenni esténként a terepen, mindenhonnan lüktető, modern elektronikával megbolondított jamaicai ritmusokat hallani, és a fellépők közül is sokan nyúlnak Marley örökségéhez. Itt volt a Wailers is, ne feledjük, a Ladánybene 27 emlékműsorral tisztelgett a mester előtt, és kapható az a könyv is, amelyet az özvegy írt arról, milyen volt egy nyughatatlan zseni feleségének lenni.

Midőn ezt írtam, vasárnap dél volt, azé a vasárnapé, amelynek estéjén a várva várt Franz Ferdinand lép(ett) fel. Előttük a Született gyilkosok című filmben befutott Juliette Lewis mutatkozik, illetve mutatkozott be énekesnőként. Állítólag korrekt rakendrollt nyomnak a Licks nevű bandájával. Talán emlékeznek még, a film soundtrack-jén Lewis kisasszony énekel egy rövid a capellát, eléggé kifejezően. Ebből sejteni lehet, hogy egy rockzenekar frontasszonyaként is jól teljesít.

Addig is megtekintem a Lumináriumot épen maradt szemüvegemben. Tapasztalt szigetlakók már biztosan tudják, hogy ez egy hatalmas PVC-sátorgömb, amelyben termek és folyosók vannak. Mezítláb lehet belépni, és szabadon lehet bolyongani odabent. Pszichedelikus élmény, olyan, minta élne, lélegezne ez a fura építmény. A viszontlátásra holnap. Amikor is Nick Cave énekel nekünk, mialatt a világzenei színpadon, csakhogy nehezebb legyen a választás, a világ legjobb zsidó zenekara, a New York-i Klezmatics játszik.