Bettes István: Makulátlan Fehér Barna Plectrum, Losonc, 2005

Bettes István költészetét úgy tartja számon az irodalmi közvélekedés, hogy az a mindenre kiterjedő játékosság elemeiből építi fel jelentéseit. A Makulátlan Fehér Barna című kötet sem módosítja az ebbéli vélekedést, hiszen már címében is játékos többértelműségbe bonyolódik: Fehér Barna lehet személynév, de lehet egyúttal abszurd színkombináció is: fehér barna. Az egyes versek is játékosak, legkiválóbb talán a „Koncsol Laci bácsinak” alcímet viselő, Beába zavarodva című vers: „Ki a bea / a Bea ki / vagy be Bea / vagy Bea ki // Vagy bébe A / AB Bea / BA Bea // A versből ki / AB / BA / vagy be Bea” (...) A Bea névről fokozatosan derül ki, hogy elemei, főként a „B” és az „a” rímeket jelölő hangok, amelyek ölelkező rímet adnak ki versbéli megjelenésükkel. ĺgy tehát játékosan a vers anyagára, matériájára és a minden vers mögött megtalálható formai szabályrendszer kényszerítő erejére is utal ez a játék: a Beába zavarodva cím így a versbe „zavarodó”, belekeveredő szerző és olvasó képét jeleníti meg. Eközben, persze, akár szerelmesversként is olvasható a szöveg: a betűire bontott „Bea” ölelkező rímbe foglalása, azt hiszem, megfelelő érv lehet a címbeli kijelentés mellett. Sőt: a Bea keresztnév még a Bettes vezetéknév párjaként is értelmezhető, első két betűjének azonossága legalábbis erre utal. Ráadásul a szerzői név közepének „ette” hangsora az ölelkező rím „abba” képletét adja ki (ezt erősítheti a vers utolsó szavának – „TEA” – „t” hangja is).

A bettesi játékos vers a szabad asszociációs készségen, képzettársításos technikán alapul, de minden előnye mellett ez jelenti hátrányát is. A kötet legtöbb versének egyes sorai szinte szabadon cserélhetőek lennének egy másik Bettes-vers soraival, ez az eljárás nem okozna különösebb jelentéstörést. Ez arra utal, hogy nincs valódi tétjük ezeknek a szövegeknek, és nincs egyedi, jól megkülönböztethető karakterük sem. Elvesznek egy játékos, aszszociatív szövegtenger arctalan tömegében. Jó példa erre a Blum blues a Sajó felett című, „Apám emlékének, 1967-es pelsőci naplójegyzeteire komponálva” alcímet viselő hosszúverse, amelynek legizgalmasabb részei éppen a naplóbejegyzések, míg a többi szövegrész meglehetősen érdektelen adalék ahhoz.

Kritikával lehet illetni a Makulátlan Fehér Barna verseit abból a szempontból is, hogy játékosságuk mintha nem lenne szinkronban a kortárs magyar líra játékos szövegeivel, mintha ezek a versek nem tudnának, nem vennének tudomást a magyar irodalom kilencvenes évekbeli fejleményeiről. ĺgy aztán a költészet hetvenes-nyolcvanas évekbeli horizontján, szintjén állva az elemzett játékosság éppen legfőbb hajtóerejét, frissességét veszíti el.