Berlinbe visszatér A kék angyal

<p>Egy hónap és néhány nap múlva beindul az európai filmes fesztiválidény. A sort Berlin kezdi, majd májusban Cannes, szeptemberben pedig Velence folytatja. Az év első nagy filmes eseménye, a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, vagyis a Berlinale február 9-én indul, és tíz napon át kínálja majd – várhatóan nagy érdeklődés és sztárparádé kíséretében – a jobbnál jobb filmeket.</p>

Bő egy hónap választ el még bennünket a „medvés”, a medve logóval fémjelzett seregszemlétől, ám már most nap mint nap újabb és újabb hírek szivárognak ki a műsort, a zsűrit és a díjazott művészeket illetően. Ez utóbbiak sorából Meryl Streep nevét tudjuk, akit életműve elismeréséül ajándékoznak meg Medvével.

Az már biztos, hogy a zsűri elnöke Mike Leigh brit rendező lesz, s akik a döntésben segítik majd: Charlotte Gainsbourg francia-brit színésznő, Jake Gyllenhaal amerikai színész, Francois Ozon francia rendező, Barbara Sukowa német színésznő – hogy csak az ismert neveket soroljuk.

A kilenc évvel ezelőtt indított hagyományt folytatva ezúttal is összeáll a fiatal filmesekből válogatott zsűri, amely a Német mozi perspektívái elnevezésű szekcióba beválogatott filmek sorsáról dönt majd. E zsűrinek szlovák tagja is lesz, Matúš Krajňák személyében, aki a Pozsonyi Színművészeti Egyetem filmrendező szakos hallgatója, s akinek Az igazi férfiak (Praví chlapi) című diákfilmjét az Inakosť filmfesztivál közönsége is láthatta; a művet azóta több díjjal is jutalmazták.

A Berlinale főprogramjából is ismert már néhány alkotás. Köztük a francia, német, angol és Fülöp-szigeteki koprodukcióban készült Captured című alkotás, mely Brillante Mendoza Fülöp-szigeteki rendező munkája. A film egy civil szervezet elrabolt munkatársának sorsára figyel, főszereplője: Isabelle Huppert francia színésznő. S biztos, hogy versenyben lesz a spanyol Antonio Chavarrias új munkája is.

Versenyen kívül mutatják be a Rém hangosan és irtó közel (Extremely Loud and Incredibly Close) című amerikai filmdrámát remek szereposztással – többek között Tom Hanks, Sandra Bullock és Max von Sydow keltik majd életre a történet hőseit. A forgatókönyv Jonathan Safran Foer bestsellere alapján készült. Egy kilencéves kisemberről szól a sztori, aki New Yorkban él, és akinek 2001. szeptember 11-én eltűnt a papája. Egy titokzatos kulcsot kap segítségül, melynek alapján elindulhat az apa keresésére. A filmet az a Stephen Daldry rendezte, aki Az órákat és a Felolvasót is. Hogy milyen sikerrel, az nálunk csak áprilisban derül ki, akkor kerül a film a hazai mozikba.

Ugyancsak versenyen kívül láthatja a berlini közönség a The Flowers of War című kínai filmet, Csang Ji-mou (Zhang Yimou) kínai rendezőnek az 1937-es nankingi mészárlásról forgatott munkáját, melynek egyik főszerepét Christian Bale brit színész alakítja.

A Berlinale idén sem csak az újdonságokra figyel majd, visszatekint a filmtörténet jeles momentumaira is. A Happy Birthday, Studio Balsberger szekció, amint elnevezése is utal rá, a világ nagy filmstúdiói közül a legrégebbinek a száz évét eleveníti fel a stúdióból kikerült egyes filmek újravetítésével. Ennek köszönhetően Berlinben újra hódít majd Josef von Sternberg A kék angyal című filmje, s benne Marlene Dietrich – ez az első jelentős német hangosfilm hozta meg a díva számára a sikert.

Az 1911-ben alapított stúdió százéves múltjának felidézése mellett a jövőre, a fiatal színésztehetségekre is odafigyel a Berlinale. A 2012-es Shooting Star projektben Közép-Kelet-Európából csak Romániából és Lengyelországból lesz jelen fiatal színész. Lengyelországot Jakub Gierszal képviseli majd, akit a hazai mozikban január végétől Az öngyilkosok helyisége című filmben láthatunk majd – az ifjú színész ebben nyújtott alakításának köszönheti a berlini jelenlétet.
Štefan Vraštiak

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?