Bemutatkozik a Krétakör

A 11. Prágai Quadriennálé (PQ) színház-építészeti szekciójában a Krétakör Színház előadásainak helyszíneiből összeállított válogatással szerepelnek a magyar résztvevők. A június 14. és 24.

A 11. Prágai Quadriennálé (PQ) színház-építészeti szekciójában a Krétakör Színház előadásainak helyszíneiből összeállított válogatással szerepelnek a magyar résztvevők. A június 14. és 24. között megrendezendő nemzetközi színpadi látvány és színház-építészeti kiállítás színház-építészeti szekciója az utolsó 4-5 év legizgalmasabb színházi építkezéseit, felújításait mutatja be. A kiállítás arra is keresi a választ, hogy milyen új technológiák bevonásával épülnek fel korszerű színházi épületek. A magyar résztvevők a tíz éve működő Krétakör Színház előadásainak helyszíneit mutatják be. A változatos repertoárral rendelkező Krétakör rendszeresen szerepel a kőszínházak kisebb-nagyobb termeiben, stúdiószínházakban, és volt emlékezetes produkciójuk cirkuszi manézsban is. Több darabjukat szándékosan nem színházi terekben rendezték. A válogatás megmutatja, hogy az eredményes színházi működés ma már nem feltétlenül köthető színházépületekhez.

A legnagyobb presztízsűnek tartott nemzetközi színpadi látvány és színház-építészeti seregszemlét, amelyet három – nemzeti, színház-építészeti és oktatási – szekcióban rendeznek meg, a Szcenográfusok, Színházépítészek és Technikusok Nemzetközi Szervezete 1967-ben hívta életre. A 2007-es Prágai Quadriennáléra eddig 60 ország jelezte részvételét.

A nemzeti szekcióban Forgách András ötlete alapján a Liliom Bagdadban című témát (Molnár Ferenc Liliom című darabja az iraki háború eseményein átszűrve) öt tervező – Khell Zsolt, Ágh Márton, Fodor Viola, Antal Csaba és Kentaur – dolgozza ki. Az oktatási szekcióban a magyarországi képzőművészeti felsőoktatási intézmények látványtervező tanszékei mutatkoznak be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?